| 2020. szeptember. 19. | 1 perc olvasás

Női kosárlabda Euroliga - A Sopron pályázna az egyik csoport megrendezésére

A Sopron Basket pályázhat a női kosárlabda Euroliga átszervezett idényében az egyik csoport küzdelmeinek a megrendezésére.

A nemzetközi szövetség (FIBA) csütörtökön közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt csak november végén, új csoportbeosztással rajtol el a 2020/21-es idény. Eszerint a 16 csapatos főtáblán november 29. és december 5. között kerül sor az első körre egy helyszínen, "buborékos" formában, négycsapatos csoportokkal, három-három mérkőzéssel. Ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, ezzel zárul az alapszakasz. Az új rendszerben a Sopron Basket a D csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a Bourges és a szintén francia Basket Landes társaságában. A csoportokból az első kettő jut majd tovább a rájátszásba.

Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője szerint a magyar bajnok pályázhat az egyik csoporttorna lebonyolítására. "Megkezdjük a puhatolózást a FIBA-nál, remélem, az elmúlt négy-öt év referenciái megfelelőek lesznek" - nyilatkozta pénteken az M4 Sport Sporthíradójában utalva arra, hogy Sopron adott otthont 2018-ban és 2019-ben is az Euroliga négyes döntőjének. Az ügyvezető hozzátette, így csak egy külföldi helyszínre kellene elutazniuk, amit meg tudnának oldani chartergéppel. Az alapszakasz után az Euroliga playoffra március 14-20. között kerül sor szintén egy helyszínen, egy "buborékban", ahol oda-visszavágós alapon mérkőznek meg egymással a felek.

Borítóképünk archív felvétel.

Legnépszerűbb cikkek