| 2022. január. 26. | 2 perc olvasás

Női kosárlabda Euroliga - Letarolta a Sopron a Galatasaray-t

A Sopron Basket hazai pályán 73-44-re legyőzte a török Galatasarayt szerdán a női kosárlabda Euroliga 13. fordulójában.

Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe jutó Sopron - amely már az NB I-ben is elvesztette veretlenségét - 13. fordulós mérkőzése kedden némileg kétségessé vált, mivel a törökországi hóhelyzet miatt minden járatot töröltek Isztambulból, így a Galatasaray csak szerdán reggel tudott útnak indulni. Emiatt a találkozó 18 helyett 21 órakor kezdődött el.

A két csapat isztambuli találkozóján az ellenfél bizonyult jobbnak 67-61-re, ugyanakkor Gáspár Dávid együttese mellett szólt ezúttal, hogy a novemberben 27 pontot szóró Anete Steinberga nemrég vállsérülést szenvedett, így a lett center nem tartott társaival Sopronba. Ami pedig az egymás elleni örökmérleget illeti, az eddigi hét meccsen négyszer magyar siker született.

A túloldalon akadt egy ismerős arc is a hazai szurkolók számára Tina Krajisnik személyében, az Európa-bajnok szerb center ugyanis 2014-től tavalyig az NB I-ben, ebből négy idényt Sopronban légióskodott.

A mérkőzés első negyedében kiegyenlített küzdelmet vívtak egymással a 7/4-es mutatóval csoportelső soproniak, valamint az 5/6-tal hatodik törökök, a második felvonásban azonban remekelt és meglépett a házigazda.


fotó: FIBA.Basketball

A harmadik játékrészben felzárkózott ugyan a vendégcsapat, de nem tudta nyílttá tenni a találkozó hátralévő részét. Sőt, a záró negyedre teljesen elfogytak a törökök, így hengerelt a Sopron, amelyben az év magyar játékosává választott Határ Bernadett, a franciákkal Tokióban olimpiai bronzérmes Gabby Williams, valamint a rutinos Fegyverneky Zsófia vitte a prímet.


fotó: FIBA.Basketball

A Sopron szombaton egy korábban koronavírus-fertőzések miatt elhalasztott meccs pótlásán a szintén török Fenerbahcét fogadja.

A kontinentális elitsorozat főtábláján két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a negyeddöntőben folytatja, az 5-6. helyezettek pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerülnek.

Borítókép; FIBA.Basketball 

Legnépszerűbb cikkek