| 2020. július. 2. | 1 perc olvasás

Osztrák és magyar határrendészek akcióban!

Több mint 500 résztvevővel tartanak július 2-3-án határőrizeti gyakorlatot Miklóshalma/Nickelsdorf közelében. Az osztrák és magyar katonák, rendőrök bevonásával zajló eseményen egy a 2015-öshöz hasonló menekültáradat kezelését modellezik.

Az osztrák és magyar rendőri, katonai és politikai vezetők jelenlétében megrendezett gyakorlat első napján összesen négy helyzetben próbálhatták ki a rendőrök és katonák a számukra rendelkezésre álló határvédelmi eszközöket. A rendőriskolások által alakított menedékkérőket drónokkal figyelték meg, a követésükben pedig egy rendőrségi és egy katonai helikopter is segédkezett.

A határőr egységeket arra is felkészítették, hogyan tartsanak vissza a határt áttörni szándékozó nagyobb csoportokat. Velük szemben felszerelt, gázmaszkot viselő rendőrök sorakoztak fel, megelőzve a török-görög határon kialakult helyzetet, ahol a határsértők könnygázt is bevetettek. Felvonultak a hadsereg Pandur páncélozott járművei is, amelyek mobil falat emeltek a határra.

Fontos az együttműködés

A magyar hatóságokkal közös bevetés célja az volt, hogy gyakorolják a együttes fellépést, és megelőzzék a helyzet eszkalálódását a határon. Karl Nehammer belügyminiszter kijelentette: nem ismétlődhetnek meg a 2015-ös események Ausztria határain, ehhez pedig elengedhetetlen az együttműködés a magyarokkal.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az osztrák rendőrség három szinten is szerepet vállal a menekülthelyzet kezelésében. Ausztria határain kívül egyrészt jelen vannak a balkáni tranzitországokban, másrészt pedig a magyarokkal közösen részt vesznek az EU külső határainak védelmében is.

Felvételek forrása: ORF.at

Legnépszerűbb cikkek