| 2017. június. 28. | 2 perc olvasás

Poptörténeti emlékpontokat avattak Sopronban

Az emlékpontokon található táblák emlékeztetnek arra, hogy egykor a helyi zenekarok és persze a rajongók számára is ezek voltak azok a helyek, melyek a helyi könnyűzene középpontjai voltak.

Tényleg minden a zenéről szól ezekben a napokban Sopronban, de olykor érdemes egy kicsit megállni és emlékezni a múltra is. Így történt ez kedden délután, amikor két legendás soproni hely kapott emléktáblát, felidézve azt, hogy egykor a pezsgő klubélet mellett ezek az épületek adtak próbahelyet és persze fellépési lehetőséget is a feltörekvő soproni zenekaroknak.


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

2017. június 27-én két soproni helyszínnel gazdagodott a magyar poptörténeti emlékhelyek hálózata, hiszen elsőként a Csengery utcában az egykori Elzett Kultúrház helyszínén került sor az avatásra, amit egy rövid séta után az Egyetemi Ifjúsági Ház épülete követett.

Bizonyára sok soproninak vannak kellemes emlékei ezekről a helyszínekről, hiszen egykor ezek volt a helyi zenéi élet centrumai, ahol persze nem csak a bulik voltak hanem segítették a helyi zenekarok kezdeti lépéseit is, próbaterem és fellépési lehetőségek biztosításával.

Az avatásokon a helyszínek múltját is felidézte az érdeklődőknek Rozsonits Tamás, aki a Moby Dick dobosaként maga is alakítója volt a soproni rockéletnek és ünnepi beszédet mondott Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője. Az Egyetemi Ifjúsági Ház épületénél ünnepi köszöntőt mondott Orbán Júlia, a GYIK Rendezvényház, a Ligneum és az Egyetemi Ifjúsági Ház igazgatója, valamint fellépett a Sopron Zenél programsorozat közönségdíjasa Csoltói Gergely, aki jövőre a VOLT Fesztiválon is fellép.

Az emléktáblákról: 

Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram keretében már több helyen avattak emléktáblákat, az elsőt az egykori Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban még 2015-ben, amelyet a Lágymányosi Közösségi Házra emlékező tábla átadása követett. 2016. január 22-én, Cseh Tamás születésnapján újabb helyszínnel bővült a könnyűzenénk legfontosabb helyszíneit bemutató útvonal. Bródy János és a Szörényi testvérek jelenlétében a Balzac utcai Bosch Klub homlokzatán helyeztek el emléktáblát, majd 2016. január 28-án a 20. kerületi Csili Művelődési Ház színháztermének előterében a negyedik poptörténeti emlékpontot is átadták. 2016. április 21-én a BME E-Klubjának helyszínére, majd május 11-én az MHV Rottenbiller utcai stúdiójának homlokzatára is emléktábla került, május 21-én pedig a Fővárosi Művelődési Házban avattak táblát.

Az első vidéki emlékpontot Debrecen egy több mint százéves múltra visszatekintő épületében, az egykori IPK tiszteletére avatták fel, 2017 januárjában pedig Pécsett rendeztek ünnepélyes táblaátadót. A tizedik tábla, amely az Aranybika szálloda Bartók termében megrendezett Pirítós bulik előtt hajt fejet, ugyancsak Debrecenbe került.

forrás: csehtamasprogram.hu

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek