„Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozó helyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett „közvélemény asztalánál”.”
(Jókai Mór)

Mi, mai magyar ifjak, mindannyian ismerjük-e, hogy miért fontos ez a dátum, hogy miért kell büszkének lennünk erre a napra? Vajon hányan tudjuk, hogy e dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük csodaszép himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, továbbá azt is, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett? Lázba hozza-e ma a fiatalokat a szabadságharc eszméje, pislákol-e szívükben a hazaszeretet lángja?
Meglehet, hogy napjainkban nem igazán menő hazafinak lenni, de az biztos, hogy 173 évvel ezelőtt a márciusi ifjak kebelében szenvedéllyel lobogott a szabadság tüze, szívükben egy szebb jövő képe égett, s tudták, „csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”! (Ady Endre)

A márciusi ifjak bátrak voltak. Nem keseregtek, és nem legyintettek lemondóan, hanem döntöttek és cselekedtek. Ezek a fiatalok 1848-ban ezen a napon az európai forradalmak hangulatának hatására az akkor még a Habsburg-birodalom fennhatósága alatt álló Magyarországon fel merték emelni hangjukat a magyar szabadság ügyéért. Eltökéltek voltak és hittek a szabadság és egy méltó élet eszméjében, bátran vállalták a tizenkét pontot, kitartottak annak minden követelése mellett. 

A forradalmat indító nap március 15. lett, bár előzetesen nem ezt a dátumot tervezték. A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja már 1848. március 5-én bekapcsolódott a pozsonyi rendi országgyűlés politikai küzdelmeibe, és aláírásgyűjtő mozgalmat indított Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatának támogatására. A forradalmi mozgósítás nagy napja eredetileg március 19. lett volna, a reformkövetelések támogatói ún. reformlakomát szerveztek erre a napra a Pest melletti Rákos mezejére. Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő 12 pontjukat, amelyet Irinyi József ügyvéd, a Pesti Hírlap munkatársa öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, amire a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak úgy határoztak, hogy előrehozzák a tervezett akciót, és a napokig tartó aláírásgyűjtés helyett azonnal nyilvánosságra hozzák követeléseiket. A 25 éves Petőfi rögvest egy kávéházi asztalon termett és átszellemült arccal elüvöltötte a Nemzeti dalt, valamint a kávéházat közfelkiáltással átkereszteltette a Szabadság Csarnokának. 

Az információ, hogy Petőfi kiabálva szavalt, Egressy Bénitől származik, aki egyébként annyira fellelkesült a Nemzeti daltól, hogy még aznap megzenésítette. A Nemzeti dalnak nagy hatása volt az akkori fiatalságra, a második strófától, hogy „a magyarok istenére esküszünk”, a tömeg együtt harsogta a költővel, hogy „esküszünk”! Petőfi a verset 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta. A költemény kezdősora (Rajta magyar, hí a haza!) a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására változott meg, aki azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy: „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”. Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort. 
A forradalom eszméje kétségkívül egyszeriben magas lángra kapott, és tízezres tömeg vonult át a Pilvaxtól az Egyetemhez, ahol az emberek lelkesen fogadták a 12 pontot és Petőfi Nemzeti dalát. A pesti forradalmi tömeg további állomásai voltak aznap a Landerer-Hackenast nyomda (a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatása), délután a Nemzeti Múzeum, majd következett a Pesti Városháza (petíció átadása a városvezetőknek), budai Helytartótanács a várban (a 12 pont átadása), József kaszárnya (Táncsics kiszabadítása), és este a Nemzeti Színház (Bánk Bán), ahol Jókai a színpadról jelentette be a forradalom győzelmét.

Eközben Kossuth hatalmas kíséretével megérkezett Bécsbe, ahol ekkor úgyszintén forradalmi hangulat tombolt. A császár másnap ünnepélyesen átvette a feliratot, majd az államtanács Lajos főherceg elnökletével hosszasan tárgyalta a magyarok ügyét. Végül nem kis részben a forradalmi hangulatnak köszönhetően elfogadták a követeléseket, bár Batthyányi miniszterelnöki kinevezéséhez, csak nagy nehezen, másnap járultak hozzá (István nádor rábeszélésére). Kossuthék hazatérhettek, a forradalom csak ekkor, ezzel a pillanattal győzött igazából. Széchenyi István gróf nyilvánosan is elismerte Kossuth érdemeit, így fogalmazott: „…Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok!”

És mi történt március idusán városunkban, a császári fővárostól alig hetven kilométerre? Sopron ugyan nem állt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek centrumában, de a feljegyzésekből ismerjük, hogy a város és környéke is átvette a fergeteges lendületet, ami Pozsonyból és Pestről indult ki, és egy test, egy lélek volt a magyarsággal. Az események híre már március 15-én a késő délutáni órákban megérkezett Sopronba is, Széchenyi Lajos János nevű fia hozta meg. Az Evangélikus Líceum diákjai fáklyás, zenés felvonulást rendeztek tiszteletére, az iskola épületét mécsesekkel világították ki. A gróf ismertette a 12 pontot és a diéta határozatait, beszámolóját többezres tömeg hallgatta. Másnap, március 16-án egy jelentős lépés történt, a városban a napóleoni idők óta létező polgárőrség vidéki városaink közül elsőként nemzetőrséggé alakult át, vezetője Pfeiffer Péter ezredes. A tisztek sorában Batthány, két, későbbi nagyon kedvelt Széchenyi gróf (László és György), továbbá az Artner, Manninger, Coriáry, Fürst, Hofer, Lenck, Ódor, Friedrich és más családok tagjai voltak.

A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. 1848. március 15-e és a szabadságharc megmutatta a nagyvilágnak, hogy milyen hatalmas dolgokra képes egy – lélekszám tekintetében – kis nép, ha minden tagja egyformán áhítja a szabadságot, elszántan küzd érte és összetart a cél érdekében.

„Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait.” (Jókai Mór)

Forrás: Dr. Csatkai Endre: Sopron 1848-49-ben.

ifj. Sarkady Sándor: Sopron 1848-ban – kronológia. Soproni Szemle, 1998. LII. évf. 4. szám

Wikipédia

Borítókép: http://www.igenelet.hu/