- Rengetegen érkeztek idén is, amely nagy örömmel tölt el minket – emelte ki Elmas Hasan politológus, a Sopron Pajzs akadály- és terepfutó verseny főszervezője. - A második alkalomra színesítettük a programpalettát, ugyanis az akadályfutás mellett már terepfutásra is lehetősége volt a résztvevőknek. Ez egy 12 kilométeres és 300 méteres távolságot foglalt magában, amelyet teletűzdeltünk meglehetősen komoly akadályokkal. Ezt azért tettük, mert idén világklasszis magyar sportolók is megmérettették magukat a versenyen – fejtette ki.
Mint megtudtuk, a rendezvény szervezőinek ideológiája változatlan: ennek megfelelően nemrég felajánlottak 300 ezer forintot a Soproni Gyógyközpont számára, illetve folytatják a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel közös projektjüket, amelynek keretében facsemetéket ültetnek el.
fotó: Griechisch Tamás
- Ez nem csupán egy futóverseny, hanem sokkal több annál – hívta fel erre a figyelmet Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere. - Ez egy közösségi rendezvény, amelynek szervezői szeretnék az embereket a környezetvédelem és az egészséges életmód felé terelni – emelte ki.
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvényen részt vett Adbai Zsolt, az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottság elnöke, valamint Szabó Bálint, a Sportfelügyeleti csoport vezetője is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7e%2Fab%2Fsopronpajzs-tom-2810_nfbw.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa7%2Fd4%2Fsopronpajzs-tom-2762_8xx2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe5%2F72%2Fsopronpajzs-tom-2791_2e2c.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F28%2F2a%2Fsopronpajzs-tom-2816_k3ye.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3b%2Fed%2Fsopronpajzs-tom-2804_b9iw.jpg)