| 2021. október. 12. | 2 perc olvasás

Segner János, egy jeles hungarus

Tudtad, hogy Segner János András (Pozsony, 1704. október 9. – Halle, 1777. október 5.) magyar természettudós, matematikus, orvos, fizikus, egyetemi tanár, a Segner-kerék, azaz a vízturbina feltalálója?

Iskoláit Pozsonyban és Győrben végezte. Főiskolai tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban kezdte 1724-ben, de egy évvel később már a jénai orvostudományi egyetemen tanult, ahol a kor szokása szerint fizikát és matematikát is hallgatott.

1730-ban megszerezve orvosi oklevelét, Pozsonyban kezdett praktizálni. 1735-ben már az akkor szerveződő göttingeni egyetemen tanított – elsőként – fizikát, matematikát és kémiát. Itt adott elő egészen 1755-ig. Közben csillagászattal is foglalkozott, ő hívta életre a göttingeni egyetem csillagvizsgáló obszervatóriumát. 1755-től haláláig a fizika, matematika és csillagászat professzora volt Halleban.

Segner János András (Johann Andreas von Segner)
Segner János András (Johann Andreas von Segner)
https://hu.wikipedia.org/

A meteorológia-történet őt tekinti a matematikai meteorológia megalapítójának. Tagjául választotta a szentpétervári és a berlini, valamint a göttingeni tudományos akadémia, illetve társulat. A londoni Királyi Társaságnak is tagja volt. II. Frigyes porosz király kitüntetésekkel halmozta el.

Nevét legtöbben a turbina ősének tekinthető Segner-kerékről ismerik. Találmányát Segner a Göttingen melletti Nörtenben a gyakorlatban is kipróbálta. Olyan malmot épített, amelynek hajtószerkezete a Segner-kerék (vagyis vízturbina) volt. Ezen túl az elsők között igyekezett számítások alapján a legjobb hatásfokot elérni.

Segner-kerék vázlata
Segner-kerék vázlata
https://hu.wikipedia.org/

A fizikában legjelentősebb eredményeit a folyadékok és a merev testek dinamikájában érte el. Leonhard Euler éppen Segner munkáira alapozva fogalmazta meg a folyadékok és a merev testek mechanikájának alaptörvényeit, az Euler-féle egyenleteket.

Bizonyította a Descartes-féle előjelszabályt, foglalkozott az egyenletek grafikus megoldásával és a kor színvonalán álló kitűnő matematikai tankönyveket írt.
A kémiában a gyakorlati irányt képviselte. Ő ajánlotta a kén-dioxidot a gabonavetőmagok fertőtlenítésére és a fahamut trágyázásra. Foglalkozott a cukor-, a szesz- és a puskaporgyártás technológiájával is.

Forrás: Wikipédia

Borítókép: Segner János szobra Debrecenben. (https://turul.info/)

Legnépszerűbb cikkek