Nem egészen egy év alatt több mint 100 ezren töltötték le a két nagy mobil platformra, Androidra és iOS-re, és ez a szám 2020. augusztusának elejére - azaz 20 hónappal a bevezetése után - már elérte az újabb mérföldkőnek számító 200 ezret.
A Természetjáró.hu elsősorban egy kirándulóknak és túrázóknak szánt digitális útikönyv. A felhasználók nem csupán a felkészültségüknek és az ízlésüknek megfelelő túraötletek között válogathatnak benne, hanem a segítségével megismerhetik Magyarország természeti és kulturális örökségét is, hiszen a katalógusában mintegy 2000 látnivaló részletes, jó minőségű fotókkal gazdagon illusztrált ismertetője szerepel: váraké, kastélyoké, templomoké éppúgy, mint kilátóké, barlangoké, vízeséseké vagy geológiai képződményeké, de például a balatoni strandok zöme sem maradt ki belőle. A Magyar Természetjáró Szövetség szerkesztői folyamatosan bővítik a kínálatot, így mostanra 627 túra között lehet válogatni az egészen rövid, gyerekekkel is teljesíthető sétáktól és a komoly sportértékkel bíró, hosszabb útvonalakig. A kínálatban egyre több kerékpártúra szerepel.
sopronitema.hu
Az Outdooractive nevű német cég piacvezető platformjára épülő felületbe beépítettek egy túratervezőt is, amelyen az ösvényeket és jelzett turistautakat feltüntető térkép segítségével bárki könnyen megszerkesztheti a saját túráját, mégpedig nemcsak Magyarországon, hanem lényegében bárhol a világon. A mobil app mindezt olyan terepi funkciókkal egészíti ki, mint a tájékozódást megkönnyítő navigáció akár offline módban, az útvonalrögzítés, az iránytű és a csúcskereső.
Mivel a hivatalos nyomvonal található meg benne az összes bélyegzőhellyel és rengeteg, útba eső látnivalóval, az app kiválóan alkalmas kéktúrázásra is. Ráadásul nemcsak magyarul, hanem németül, angolul és szlovákul úgyszintén, hiszen a felhasználói felület és az Országos Kéktúra teljes tartalma ezeken a nyelveken is elérhető.
termeszetjaro.hu
A Természetjáró app kínálata folyamatosan bővül, és a szövetség tervei szerint még idén ősszel modernebbre változik a felhasználói felület, valamint a turistatérkép megjelenítése is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fea%2F21%2Fturista-borito_g5au.jpg)