| 2018. április. 30. | 1 perc olvasás

Sopron Basket: Egy lépésre a bajnoki címtől!

A címvédő Sopron hazai pályán magabiztosan legyőzte az alapszakasz első Szekszárdot vasárnap a női kosárlabda NB I döntőjében, ezzel már 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

A döntő csütörtöki első felvonásán a címvédő Sopron 63-53-ra nyert Szekszárdon, ezzel elvette az alapszakaszgyőztes tolnaiak pályaelőnyét. Vasárnap az újabb Sopron-Szekszárd finálé - tavaly 3-1-re győzött a Sopron - ott folytatódott, ahol három napja abbamaradt: Roberto Iniguez vezetőedző tanítványai főként Yvonne Turner kosaraival 13-3-mal kezdtek.    

A Magyar Kupa-győztes Szekszárd nem szakadt le, folyamatosan tíz ponton belül maradt, sőt a huszadik percben egy 9-0-s rohammal - a szlovén Teja Oblak révén - átvette a vezetést (23-24). A nagyszünetben 26-25 volt a vendégek javára, a címvédő csak hat pontot hozott össze a második negyedben.    

A térfélcsere után maradt a sok kihagyott helyzet és rossz passz, a soproniak - akik egy hete sporttörténelmet írva ezüstérmet szereztek az Euroliga hazai rendezésű döntőjében - ezzel együtt fokozatosan megléptek, és ismét tíz ponttal jobban álltak. Öt perc alatt négy hazai tripla után Turner már 16 pontnál tartott, a házigazdák a harmadik játékrészben több pontot szereztek, mint az első kettőben összesen.    

A zárószakaszra így már nem maradtak komolyabb izgalmak, Zeljko Djokic együttese 15, majd 17 pontos hátrányba került, ez pedig ledolgozhatatlannak bizonyult. A találkozó legjobbja Turner lett 20 ponttal.    

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc harmadik mérkőzésére csütörtökön 20 órától lesz Szekszárdon.

 

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Sopron Basket-Atomerőmű KSC Szekszárd 70-55 (19-12, 6-14, 27-13, 18-16)

-----------------------------------------------------------------------
Legjobb dobók: Turner 20, Crvendakic 15, Milovanovic 13, illetve Oblak 12, McCall 11, Krnjics 10
    

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Sopron javára.

Legnépszerűbb cikkek