Sopron és a nagy háború

Sopron és a nagy háború

  2018. május 15. - www.sopronmedia.hu

A szarajevói merényletkor kiöntött az Ikva, a soproniak akkoriban ezzel voltak leginkább elfoglalva. Ilyen érdekességekre is fény derült a Sopron és a Nagy Háború című konferenciából, amelyet a Soproni Levéltár hívott életre a Nemzeti Kulturális Alap segítségével. A neves előadók nem csupán a fronton harcoló katonák küzdelméről, de a hátországban dolgozók gondterhelt mindennapjairól is beszámoltak.

- Nagy öröm az önkormányzat számára, hogy a Soproni Levéltár megrendezte ezt a konferenciát, hiszen tudjuk, hogy városunk nagyon gazdag katonai történelmi hagyományokkal rendelkezik - mondta köszöntőjében Sopron Megyei Város Önkormányzatát képviselő Dr. Brummer Krisztián. A polgármesteri irodavezető hozzáfűzte: Sopron, a határ menti város mindig fontos szerepet játszott a haza védelmében. Ennek egyik szeletéről folytattak eszmecserét a Sopron és a Nagy Háború című konferencián.

Dr. Brummer Krisztián köszöntőjében elmondta: Sopron, a határ menti város mindig fontos szerepet játszott a haza védelmében

Dr. Brummer Krisztián köszöntőjében elmondta: Sopron, a határ menti város mindig fontos szerepet játszott a haza védelmében

fotó: Griechisch Tamás

- A konferencia keretében országos és helyi szakemberek egyaránt bemutatták az Első Világháború frontját megjárt soproni embereket, és azt is, hogy milyen volt a világégés alatt az élet errefelé, a háború súlya alatt roskadó hátország nyugati szegletében – mondta Dr. Dominkovits Péter PhD., a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának igazgatója.

fotó: Griechisch Tamás

Hogy minél átfogóbb képet tudjanak adni a Nagy Háború zord időszakáról, az előadók rengeteg dokumentumból, személyes levélből és fotóból gyűjtöttek információkat. A Soproni Múzeum fotógyűjteményéből például kiderült, hogy a szarajevói merénylet napjaiban a soproniak figyelmét a kiöntött Ikva kötötte le. - A Sopronnal, és az első világháborúval kapcsolatba hozható, jelenleg ismert fotók zömét Gantner Antal készítette – elevenítette fel Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum fotótárának vezetője. - Hogy mondjak egy példát, a szarajevói merénylet és a hadüzenet közötti időszakban az foglalkoztatta legjobban a soproniakat, hogy áradt az Ikva. A fotók tanúskodnak még az ínségről, például a liszthiányról, és az egész országon végigfutó, „aranyat-vasért” jelenségről is. - A beszolgáltatók egy vasgyűrűt kaptak annak emlékéül, hogy hozzájárultak a háború és a nehézségek költségeihez – tudtuk meg a szakértőtől.  

Dr. Balla Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője számos a Nagy Háborúval kapcsolatos információra derített fényt

Dr. Balla Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője számos a Nagy Háborúval kapcsolatos információra derített fényt

fotó: Griechisch Tamás

Az esemény előadói között olyan elismert szakértők is szerepeltek, mint Dr. Balla Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője. Az alezredes előadásában számos olyan, a Nagy Háborúval kapcsolatos információra derített fényt, amelyet mindmáig kevesen tudnak. A szakértő előadásában egyaránt rávilágított a Monarchia 1. világháborús harcászati sikereire, és az ezeket beárnyékoló súlyos veszteségekre is, amelyekből Sopron is jócskán kivette a részét – például, a 18-as honvédek és a 76-os honvédek együttes vesztesége meghaladta a 25 ezer főt. A konferencia szervezői azért is hívták életre a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott eseményt, hogy eme katonák hősiessége ne merülhessen feledésbe.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...