| 2019. április. 5. | 2 perc olvasás

Sopron környékét is védik önkéntes tűzoltó egyesületek

Sopron környékén is több olyan önkéntes tűzoltó egyesület működik, amely rendelkezik önálló beavatkozási joggal. Ezek a szervezetek a katasztrófavédelem tapasztalatai szerint hatékonyan tudják segíteni a hivatásos állomány munkáját. Lövőn is szolgálnak ilyen tűzoltók, akiknek volt olyan évük amikor hússzor kellett vonulniuk.

A lövői önkéntes tűzoltók a 20 tagú csapata is képes önálló beavatkozásra. Ahhoz, hogy megkapják ezt az engedélyt, komoly feltételrendszernek kell eleget tenniük. - A soproni hivatásos tűzoltósággal van együttműködési megállapodásunk, ennek keretében minden évben egyszer be kell mennünk a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltségre, ahol gyakorlatot kell teljesítenünk – tudtuk meg Balics Kamilltól, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Lövő parancsnok-helyettesétől. - Ha ezen megfelelünk, akkor egy évre meghosszabbítják az együttműködési megállapodásunkat. Így abban az esztendőben kapunk beavatkozási jogot, vagyis, ha káreset történik, akkor a műveleti irányítás ugyanúgy szól nekünk, mint a hivatalos tűzoltóknak. Majd miután kivonultunk a helyszínre, már a hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megkezdhetjük a beavatkozást – fejtette ki.

Balics Kamill mutatja a korszerű felszerelést
Balics Kamill mutatja a korszerű felszerelést

A Lövői Önkéntes Tűzoltó Egyesület egysége igen rövid idő alatt kiér egy helyszínre a község területén belül. Az eredményes beavatkozáshoz teljes értékű eszközpark áll a szolgálatukra. Ennek kulcsfontosságú eleme a tűzoltóautó, amely 2000 liter vizet tud szállítani. - Ezt az autót 2009-ben vásároltuk – mondta a parancsnok-helyettes. - Van benne jó teljesítményű szivattyú, és gyors beavatkozó is. Ha kicsi tűz, ezt pillanatok alatt ki tudjuk húzni, és sebtiben meg tudjuk vele fékezni a lángokat. De a gépjárműben van még egy vízszivattyú is, amely 800 liter vizet tud felszívni percenként. Illetve kilenc méteres létra, légzőkészülék, porral és habbal oltó, valamint számos tömlő is a rendelkezésünkre áll – sorolta fel az eszközpark töredékét Balics Kamill.  

Emellett favágáshoz szükséges felszerelések, valamint korszerű, tűzálló védőruházat is van a szertárukban. Ezeket az eszközöket a lövői önkéntesek minden évben többször is használják, volt olyan esztendő, amikor hússzor kellett vonulniuk. A Soproni járásban 12 tűzoltó egyesületnek van megállapodása a katasztrófavédelemmel.

Ezeknek a szervezeteknek számottevő a megelőző szerepe. - Ők vannak közvetlen kapcsolatban a településükön a lakossággal – emelte ki Molnár Sándor tűzoltó ezredes, a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője. - Számos olyan kampányunkban segítenek nekünk, amelyek arra irányulnak, hogy megelőzzük a tűzeseteket. A héten sor került egy közös hatósági ellenőrzésre is, amelyen a hivatalos állomány mellett részt vettek az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek képviselői. Ezek azért fontosak, mert a településükön ők látják igazán azokat a kockázati helyszíneket, amelyek nekünk is fontosak – hangsúlyozta.

Sok önkéntes tűzoltó egyesület múltja régre nyúlik vissza. Lövő tűzoltó egyesülete 1883-ban indult el
Sok önkéntes tűzoltó egyesület múltja régre nyúlik vissza. Lövő tűzoltó egyesülete 1883-ban indult el

Az önkéntes tűzoltó egyesületek szakmai felügyeletét és irányítását a hivatásos egységek látják el. - Ezekkel az egyesületekkel a katasztrófavédelem három kategóriában lévő együttműködési megállapodással rendelkezik - világított rá Molnár Sándor. Ennek minősége attól függ, hogy az egyesület milyen munkát végez. Ezeket a hatóság évente felülvizsgálja – így szerezhetnek az egyesületek különböző jogosultságokat, például az önálló beavatkozásét.  

Legnépszerűbb cikkek