| 2018. június. 8. | 2 perc olvasás

Sopron Zenél 2018: a zenészek ünnepe a belvárosban

Négy színpad, több mint száz zenész és szuper hangulat! Ez jellemezte a 2018-as Sopron Zenél programot, amelyen helyi zenészek és zenekarok illetve a Hoffer Iskola tehetséges tanulói is elkápráztatták a belvárosban sétálókat.

Az idei esztendőben a Soproni Ünnepi Hetek nyitórendezvényeként került sor a SOPRON ZENÉL elnevezésű programra, amelyen fiatalok és idősebb soproni és soproni kötődésű zenészek, szép számban léptek a történelmi belvárosban elhelyezett négy színpadra. A különböző helyszíneken fellépő zenekarok igazi zenei csemegéket kínáltak az érdeklődőknek, ahol műfaji kötöttségek nélkül találhatott mindenki olyan dallamot magának, amely az ízlésének megfelelő. A zenekaroknak persze egy különleges versenyt is hirdettek, hiszen a közönség kuponokat ajándékozhatott az általuk leszimpatikusabbnak ítélt együttesnek, amelyből a legtöbbet összegyűjtő formáció lehetőséget kap a VOLT FESZTIVÁLON egy fellépésre. 

A rendezvény megnyitóján részt vettek a Soproni Ünnepi Hetek szervezőiként a Pro Kultúra Sopron vezetői, valamint zenészek és önkormányzati képviselők is.

A program során Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a Fő téren felállított nagyszínpadon a közönséget, aki örömét fejezte ki, hogy idén is megrendezésre került ez a nagyszabású zenei rendezvény, amely lehetőséget biztosít a soproni illetve a helyi kötődésű zenészek bemutatkozására. Külön öröm - tette hozzá - hogy rengeteg fiatal kap így lehetőséget a bemutatkozásra,  akik egyben a jövő reménységei is és akik ezáltal tovább öregbíthetik a leghűségesebb város zenei és kulturális életét. 

Dr. Simon István kiemelte, hogy ez a rendezvény is jó példája annak, hogy a soproniak nem másra várnak, hanem maguk találnak ki nagyszerű dolgokat, amiket aztán meg is valósítanak, ahogy tette ezt Hoffer Péter zenész is, a SOPRON ZENÉL öteltgazdája és főszervezője. 

Sopron alpolgármestere zárszóként  jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt a programokhoz, melyekhez adott a szép környezet, a gyönyörű soproni belváros is.


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Az idén is - ahogy az már hagyománynak mondható - más híres előadók, mondhatni a közös kedvenceik dalait eljátszva emlékeztek meg a soproni zenész barátok a nagyszínpadon, ahol az idén a QUEEN együttes dalaiból hallhattak válogatást az érdeklődők, de ugyanezen a színpadon lépett fel a Bátky Zoltán vezette Wall Of Sleep zenekar is és itt mutatkoztak be a Hoffer Dobiskola tanulói is. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek