| 2022. január. 8. | 1 perc olvasás

Sopronban is gyakran jeleztek a szén-monoxid-érzékelők 2021-ben

Évről évre több ingatlanban van szén-monoxid-érzékelő, ennek is betudható, hogy egyre több ilyen esethez riasztják a tűzoltókat. Tavaly több mint ezer alkalommal hívták szén-monoxiddal összefüggő esethez a tűzoltókat, hiszen az érzékelők a legkisebb koncentráció esetén is jeleztek.

Ezzel a gyors reagálással 43 ember életét sikerült megmenteni. Valamilyen fokú mérgezést 261-en szenvedtek, 21-en életüket vesztették. A legtöbben Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében.

Sopronban is számos alkalommal jeleztek a szén-monoxid-érzékelők:

Tavaly többek között az Aranyhegy utcába, az Ősz utcába,  a Sövény köz egyik lakásához,  a Szent Margit út egyik családi házába, a Temető utcába, és a Balfi útra is riasztották a tűzoltókat.  A jól működő érzékelőknek köszönhetően ezekben az esetekben nem történt személyi sérülés.

Júniusban egy Ív utcai három szintes társasházban, a földszinten szólalt meg a mérgező gáz jelenlétére figyelmeztető szén-monoxid-érzékelő. A város hivatásos tűzoltói a második emelet egyik lakásában és a közös folyosón mértek magas gázkoncentrációt. Az egység a társasházat kiürítette, az intézkedés öt lakást érintett, hat felnőttet és egy csecsemőt. A mentőszolgálat egy felnőttet és egy csecsemőt szállított kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával.   

Júliusban egy Uszoda utcai lakásban a tűzoltók, majd a gázszolgáltató mérései és igazolták a mérgező gáz jelenlétét az ingatlanban, ahol egy nyílt égésterű kombi gázkazán üzemelt. A szolgáltató lezárta a készüléket, s előírta annak felülvizsgálatát. A mentők a tulajdonost szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállították.

Novemberben a Szent Mihály utcába riasztották a mentőszolgálatot, ahol rosszul lett egy ember. Az ingatlanba érkező mentősök szén-monoxid-érzékelője jelezte elsőként a mérgező gázt, ők kérték a tűzoltók riasztását. A szellőztetés után a tűzoltók rekonstruálták a korábbi állapotot és az ő műszerük, valamint a gázszolgáltató mérései is igazolták a szén-monoxid jelenlétét. A szolgáltató szakembere lezárta a lakásban található gázkazánt. Az ingatlanban nem volt szén-monoxid-érzékelő.  A lakót végül nem vitték kórházba, mert időközben jobban lett. 

Minden nyílt lánggal működő fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak. A tragédiák elkerülése érdekében megfelelő levegő-utánpótlást kell biztosítani a fűtőeszköz és vízmelegítő környezetében, és célszerű a készülékek közelében, fejmagasságban egy szén-monoxid-érzékelőt telepíteni.

Borítókép; illusztráció

Legnépszerűbb cikkek