| 2017. november. 27. | 3 perc olvasás

Sopronban jártak az ország legjobb gazdaságinformatikus középiskolásai

November 17-én, pénteken hatodik alkalommal rendezték meg Sopronban az Infósok Viadala országos középiskolás gazdaságinformatikai verseny döntőjét. A Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Informatikai és Gazdasági intézete által szervezett verseny döntőjén idén is sok izgalmas feladattal várták a szervezők az eddig legjobbnak bizonyult 12 csapatot.

Melyik évben csatlakozott több informatikai eszköz a világhálóra, mint ahányan a Földön az adott évben éltek? A játékmester kérdését követően halkan súgtak össze a három fős diákcsapatok, hogy egy kicsivel később megkapják a helyes válaszra járó pontot a zsűritől azok, akik a 2008-as évet jelölték meg.

„Idén hatodik alkalommal szerveztük meg a minden évben nagy népszerűségnek örvendő Infósok Viadalát. Az eredetileg a gazdaságinformatikus képzés 10 éves jubileuma alkalmából (2012-ben) első alkalommal megrendezett versenyre idén több mint 150 csapat regisztrált, melyek közül a döntőben a legjobb 6-6 csapattal találkozhattak az érdeklődők” – nyilatkozta a verseny döntőjének szünetében Soós Sándor, a verseny főszervezője.

A szeptember eleje óta tartó versenyen, melyet egy 8 állomásból álló országos roadshow-val is népszerűsítettek a szervezők, részt vehetett bármely általános vagy középiskolai oktatási intézményben tanuló diák, aki csapatával együtt regisztrált a két kategória – 10. évfolyam és alatti, illetve 11. évfolyam és feletti korosztály – valamelyikében. A legjobb csapatok aztán két internetes forduló és számos összetett feladat sikeres megoldása után jutottak a soproni döntőbe.

„A döntőn az informatikai tudás mellett számított a versenyzők találékonysága és talpraesettsége is. Előfeladatot is kaptak, egy általuk választott nem hétköznapi (nem igazán létező) okos eszköz használatát kellett videón bemutatni. Okos szekrénytől kezdve intelligens fejpánton át okos pólóig bezárólag nagyon sok remek ötlet született.” – mondta Dr. Bacsárdi László, a soproni gazdaságinformatikus képzésért felelős Informatikai és Gazdasági Intézet igazgatója.

A döntő ebben az évben egy új rendezvény a GAINup! Különkiadás részeként, délután került megrendezésre. A délelőtti rendezvényen résztvevő érdeklődők kipróbálhatták, milyen 3D-ben rajzolni, a merészebbek leleményüket is próbára tehették egy szabaduló szobából való kijutás során. Érdekes előadásokon és bemutatókon keresztül betekintést nyerhettek az informatika világába, és beleláthattak abba is, hogyan telik egy informatikus munkanapja a különböző cégeknél, és milyen egy egyetemi hallgató élete a Soproni Egyetemen.

„A verseny végeztével értékes és hasznos nyeremények vártak a legjobbakra. A győztes csapatok tagjai lettek az elsők az országban, akik VOLT jeggyel rendelkeztek már a hivatalos Early Bird Jegyelővétel előtt. A számos értékes nyereményért ezúton is szeretnék – a szervezők nevében is – köszönetet mondani a nagylelkű támogatóinknak: a Digikönyv Kft.-nek, a VOLT Fesztiválnak, a FekiWebstúdiónak, a Hirschler Glas Kft.-nek, az EFFIX Marketing Kft.-nek, a GYSEV és a GYSEV Cargo Zrt.-nek valamint a Typotex Kiadónak.” – fűzte hozzá az eddigiekhez Soós Sándor. 

A csapatok, akik a döntőn a legjobbnak bizonyultak:

„A” kategória (10. évfolyam és alatti)

1.            Ipolyi vízvezeték (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely)

Schütz Brúnó, Dobos Dominik, Lorencz Pál

Felkészítő tanár: Dobre Norbert

2.            Csudacsapat (Bajai III. Béla Gimnázium)

Bajkó Bence, Hosszú Máté, Martonosi Krisztina

Felkészítő tanár: Gottlieb Gábor

3.            Lajongók (Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola)

Kilián Kornél, Horváth Dániel, Merkel Márk

Felkészítő tanár: Darukáné Eszenyi Katalin

Különdíjas:

RouterBusters (Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa)

Endrész Balázs, Orbán Mátyás, Töreki Martin

Felkészítő tanár: Rosta Attila

 

„B” kategória (11. évfolyam és feletti)

1.            AranyÁsok (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg)

Scheck Gergő, Kovacsics Dániel, Szopori Tamás

Felkészítő tanár: Pató Attila

2.            MadTrainZ (Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola)

Bánfi Márton, Parrag Szilárd, Kecskés Evelin

Felkészítő tanár: Darukáné Eszenyi Katalin

3.            Minden mező kitöltése kötelező! (Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa)

Bencze Ádám, Gulyás Erik, Mészáros Márton

Felkészítő tanár: Rosta Attila

Különdíjas:

A Tagok (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium)

Révész Márk, Juhász Cintia, Horváth Gyula

Felkészítő tanár: Erki József

 

A döntőn részt vett továbbá:

A, kategória (10. évfolyam és alatti)

Lázadók (Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola) 

Nagy Nikoletta, Győri Betti Kíra, Schiff Olga

Felkészítő tanár: Darukáné Eszenyi Katalin

The Boiz (Soproni Széchenyi István Gimnázium)

Csonka László, Bertalan Kristóf, Nagy Soma Bence

Felkészítő tanár: Lang Ágota

B, kategória (11. évfolyam és feletti)

2001-db8-85 (Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma)

Sági Dominik, Horváth Bálint, Papp Barna

Felkészítő tanár: Pozsgai Tamás

FanatIQsok 2.0 (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa)

Horváth Bálint, Barát Viktor, Tóth Krisztián

Felkészítő tanár: Tóth Béla 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek