| 2017. november. 30. | 2 perc olvasás

Soproni Advent – közös ünnepvárás Sopronban

December 1. és 23. között adventi vásárban, színpadi programokkal, közös adventi gyertyagyújtással hangolódhatunk együtt a karácsonyra.

Szép, ihletett hangulatú ünnepváró program összeállítása volt cél. Fontos számunkra, hogy az advent közösségi időszak legyen, amikor együtt készülünk az ünnepre. Ehhez a szellemiséghez illeszkedő produkciókkal lép fel minden közreműködő, az iskolai, óvodai csoportoktól kezdve a neves, ismert előadókig. – mondta el Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális csoportvezetője.

A Fő téren kap helyet a város karácsonyfája, az állatsimogató, az adventi koszorú és a naptár is, melynek ablakait ismét általános iskolás gyerekek rajzai díszítik majd. Az adventi koszorú első három gyertyáját vasárnaponként, 18 órakor gyújtják meg a történelmi egyházak képviselői. A negyedik gyertyagyújtás rendhagyó módon december 23-án, szombaton lesz, szintén 18 órakor. Újdonság, hogy ezúttal a Fő téren is felállítanak egy kisebb színpadot, ahol minden nap lesznek programok. Tíz iskola, hat óvoda és a zeneiskola is fellép majd, de a Soproni Petőfi Színház művészeitől valamint helyi zenekaroktól is láthatnak, hallhatnak itt produkciókat az érdeklődők. A Fő tér színpadi programjai kevés kivétellel naponta 17 órakor kezdődnek.

A nagyobb színpadot az előző évekhez hasonlóan a Várkerületen állítják fel, ahol szintén koraesténként kezdődnek a programok. Itt tartják a Soproni Advent ünnepélyes megnyitóját is december 1-én, pénteken 18 órakor. A színpadi programok között táncos és zenés műsorok is lesznek a legkülönbözőbb műfajokban. Ezen a színpadon lépnek fel az ismertebb előadók is: december 8-án Soltész Rezső, december 13-án a Ghymes együttes énekese, zeneszerzője, Szarka Gyula, december 15-én az Első emelet egykori frontembere, Kiki, december 22-én pedig Varga Miklós.

Kézműves portékák, finomságok, forró italok kínálatából válogathatnak a látogatók az adventi vásárban, ami a Mária szobortól a Rondelláig tart majd. Több alapítvány is kitelepül a vásárra, ahol nehéz sorsú emberek részére gyűjtik a felajánlásokat. A bástyagödörben a gyerekeket várják különféle programok, például diavetítés, bábszínház és játszótér, de a Rondellánál lehet kipróbálni a 18 méter hosszú ládavasutat is. 


sopronmedia archívum


sopronmedia archívum

Legnépszerűbb cikkek