| 2018. március. 27. | 1 perc olvasás

Soproni Színház: Televízióban az Őszi szonáta

Az Őszi szonáta című emlékezetes sikerű soproni előadás látható március 27-én (kedden) 21 óra 15 perctől a színházi világnapon az M5 kulturális csatornáján. A rendező Pataki András.

A darab az elmúlt évadban volt látható Sopronban. Az előadás a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház és a Forrás Színház  együttműködésében jött létre. Az Őszi szonáta nagy sorozatot tudhat maga mögött, hiszen januárban Marosvásárhelyen már az ötvenkettedik előadást játszották el a színészek az Ingmar Bergman szövege alapján készült színpadi játékból.

A színpadi játék az elmúlt két évben bejárta a Vajdaságot, vendégeskedett nagy sikerrel Komáromban, majd a Pesti Magyar Színházban és a Klebelsberg Kultúrkúriában. A  darab meghívást kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, Csíkszeredán és Kézdivásárhelyen, majd tavaly júniusban Mikházán vendégeskedett nagy, emlékezetes sikerrel.

A négy szereplőt négy különböző színházi műhely, illetve térség delegálta. Charlotte szerepében Farkas Ibolya lép színpadra. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója Viktort alakítja a színpadi játékban, Helena szerepét Diószegi Imola formálja meg, a soproni teátrumból pedig Molnár Anikó látható Eva szerepében.

A produkció rendezője Pataki András, aki a díszletvilágot is kialakította, a jelmeztervező Szélyes Andrea.


fotó: soproniszinhaz.hu / Torma Sándor

fotó: soproniszinhaz.hu / Torma Sándor

Legnépszerűbb cikkek