| 2021. június. 14. | 1 perc olvasás

STKH nullahuszonnégyben – elektronikus ügyfélszolgálati rendszert indított a közszolgáltató

A személyes, telefonos és e-mail-es ügyfélszolgálati kapcsolattartási formák mellett mostantól chatboton keresztül is érdeklődhet a lakosság a legváltozatosabb hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdésekben az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft.-től.

Az új elektronikus rendszer célja, hogy az STKH ügyfelei minden eddiginél gyorsabban, hatékonyabban és kényelmesebben kapják meg a választ kérdéseikre. A chatbot természetesen a nap minden percében elérhető a közszolgáltató honlapján (www.stkh.hu), így várakozás nélkül akkor juthat az érdeklődő a számára legfontosabb információkhoz, amikor csak kedve tartja.

Az új ügyfélszolgálati rendszer ráadásul nem csak a legváltozatosabb kérdésekre tudja a pontos választ, de bizonyos esetekben még olyan ügyintézési folyamatok is elindíthatók a segítségével, amelyek korábban legalább egy telefonhívást vagy levélváltást igényeltek. A közszolgáltató ügyfelei például letudhatják a pótcsekk igénylését, de a kommunális hulladékgyűjtő edény vásárlására vagy bérlésére vonatkozó igényüket is jelezhetik a chatboton keresztül.

A leggyakoribb és legfontosabb témákat felkaroló új rendszer az alábbi területeken nyújt segítséget az érdeklődők számára:

  • kapcsolatfelvétel és céges információk
  • telephelyekkel kapcsolatos információk
  • ürítéssel kapcsolatos információk
  • számlázás és szerződéssel kapcsolatos információk
  • edényekkel és konténerrel kapcsolatos információk
  • társasházi információk
  • veszélyes hulladékkal kapcsolatos információk
  • matrica és zsák információk

A járványhelyzetben különösen fontos, hogy az emberek otthonról, biztonságosan és kényelmesen tudhassák le a lehető legtöbb olyan dolgot, amelyekért korábban esetleg elindultak volna egy ügyfélszolgálati iroda irányába. A fejlesztésnek köszönhetően az STKH rugalmas telefonos és e-mail-es ügyintézési megoldásai után egy újabb felülettel bővültek az ügyfelek lehetőségei ezen a téren is.

Címkék: STKH

Legnépszerűbb cikkek