| 2020. szeptember. 20. | 1 perc olvasás

Szabó Katalin festőművész kiállítása már megtekinthető a Várkerület Galériában

Szabó Katalin festőművész 20 év – 20 kép című kiállítása nyílt meg vasárnap a Várkerület Galériában. A tárlatot október 1-ig lehet megtekinteni.

20 év – 20 kép, ezzel a címmel már megtekinthető Szabó Katalin kiállítása, amely a festőművész elmúlt húsz évének munkáiba enged betekintést.

Sass László önkormányzati képviselő, a város kulturális bizottságának elnöke megnyitó beszédében azt emelte ki, hogy ez a tárlat gondos válogatás eredményeként jött létre, hiszen a festőművész kétezerben, éppen húsz évvel ezelőtt ismerte fel tehetségét a festészetben. Azóta folyamatosan alkot, ingázik Bécs és Sopron között.

Szabó Katalint nem csak művészileg, de mérnökileg is érdekli a különböző anyagok viselkedése, a különböző technikák engedelmessége, vagy engedetlensége, ugyanakkor a témavilág is elragadta, amely gazdag változatossága mellette az évek során egyre karakteresebbé, egyre „Szabó Katisabbá” vált – fogalmazott, hozzátéve, hogy alkotásai művészi útjával szimbiózisban van, a kettő kiegészíti egymást.


fotó: Griechisch Tamás

Szabó Katalin elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt, miután felfedezte magban a festőt, nagy intenzitással vetette bele magát a munkába, az önképzésbe. Rengeteget alkotott azóta, önállóan és alkotócsoportokban is.

2014 óta Bécsben is aktívan dolgozik, igyekszik Sopron és az osztrák főváros, illetve a két ország között egyfajta kulturális nagykövet lenni – utalt a festőművész a bécsi VI. kerület kulturális bizottságának elnöke szavaira, aki így jellemezte őt legutóbb, az augusztus végén az Eisenwaren KAMP galériában bemutatott kiállításának megnyitóján.

A Várkerület Galériában többféle technikával készült képeket lehet megtekinteni, így akvarell és akril képeket, vagy grafikákat, amelyek között tájképek, csendélet és nőalakok is szerepelnek.

A megnyitón közreműködött a Napraforgók Bécsi Magyar Néptáncegyüttes, amelynek műsorában Szabó Katalin is táncra perdült.

A kiállítást október 1-ig naponta 16 és 18 óra között lehet megtekinteni.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek