| 2020. március. 14. | 2 perc olvasás

Szomszédok Egymásért Mozgalom – fontos a közösségi összefogás!

Március 14-én szombaton, a balfi József Attila Művelődési Házban tartották a kis-balfi Szomszédok Egymásért Mozgalom alakuló gyűlését. A mozgalom az Országos Polgárőr Szövetség gondozásában az önkormányzat és a lakók támogatásával alakult.

A Szomszédok Egymásért Mozgalom olyan társadalmi bűnmegelőzési program, amelynek célja a lakóközösségben előforduló bűncselekmények megelőzése, korlátozása, biztonságosabb életkörülmények kialakítása. Az alakuló gyűlés azért volt fontos, mert ennek megfelelő működéséhez ki kell alakítani a szükséges szervezeti struktúrát, meg kell határozni a felelősöket.

A mozgalom lényege, hogy helyi szinten csökkenjenek a bűnözést lehetővé tevő okok, körülmények. Az egymásra figyelés egy fontos és nemes dolog, a jó közösségek ismérve. Aki tevékenyen szeretne részt venni a lakókörnyezetének védelmében, azt szívesen felvértezzük a megfelelő ismeretanyaggal, a Polgárőr Egyesület soraiba léphet, így szervezett keretek között vehet részt a közbiztonság fenntartásában, kialakításában. Mindenkinek állampolgári kötelezettsége, hogy odafigyeljen embertársaira, ennek a lehetőségeiről tájékoztatjuk az érdeklődőket – mondta el Vígh József Attila a Soproni Polgárőr Egyesület Elnöke.


fotó: Griechisch Tamás

A kezdeményezést üdvözölték a településrészen, Péli Nikoletta a balfi részönkormányzat elnöke kiemelte, Balfon a lakóknak mindig is fontos volt a közösségi élet, összefogás. Nagyon örült, amikor Károlyi Balázs megkereste Kis-Balfról, hogy szeretnék létrehozni a SZEM-et, hiszen a mai világban kiemelt figyelmet kell fordítani embertársainkra. 


fotó: Griechisch Tamás

„Már 2015-ben is, mikor a családommal ideköltöztem Kis-Balfra szimpatikus volt, hogy a lakosság mennyire összetartó, mekkora a másikra való odafigyelés. Ennek az összefogásnak szeretnénk egy hivatalos formát adni a mozgalommal.” – tudtuk meg Károlyi Balázs ötletgazdától.

A főszervező elmondta: most is segítik egymást, az idősebbeknek szívesen bevásárolnak, ha nem akarnak közösségbe menni a vírusos időszak alatt, intézik helyettük a mindennapi ügyeket. 


fotó: Griechisch Tamás

A Polgárőrség általános nézőpontja, hogy a bűnmegelőzésben nem nélkülözhető a közösség segítsége, részvétele. A bűnt megelőzni ott lehet, ahol megvalósulhat, és azok előzhetik meg, akiket elsősorban fenyeget, ezért fontos a lakossági összefogás.

Legnépszerűbb cikkek