| 2018. február. 25. | 2 perc olvasás

Szoros mérkőzésen soproni győzelem!

A Fenerbahce elleni Euroliga mérkőzés előtti főpróbáját Pécsen tartotta a Sopron Basket. A mérkőzés előtt búcsúztatták a játéktól visszavonuló Fűrész Diát, aki korábban Sopronban is játszott.

Crvendakics révén rögtön egy triplával vetette magát játékba a zöld mezes vendég alakulat, amely Mandics válasza után is lendületben maradt. A 3. perc végén Milovanovics hármasával hat ponttal megugrott a Sopron. Hamar elfogyott az előny, a negyed közepén, Mandics egy pontra hozta vissza a pécsieket. Pár pillanattal később viszont már kétszer annyi pontot számlált a tavalyi bajnok. Weninger Virág két triplát is előhúzott, a  negyed hajráját azonban elrontották a vendégek, előnyükből mindössze egy pont maradt. A második negyed elejére is áthúzódott a rossz széria, melyet kihasználva vezetéshez jutott a baranyai csapat. A szünetig tartó periódusból ezúttal Turnerék jöttek ki jobban. Crvendakics triplájával egalizáltak, az utolsó támadások során pedig Salvadores megmozdulásaival a vendégek mehettek előnnyel a szünetre.


www.peacpecs.hu

A félidőt követően 2-4 pont között mozgott a különbség, melyen Salvadores egy 2+1-es akcióval lendített. A következő támadás során a spanyol játékos triplájával növekedett az előny először kétszámjegyűre . A 28. percben Milovanovics beütötte a negyedik személyi hibáját, a pályán Crvendakics váltotta, aki rögtön triplát szerzett.  Két és fél perc pergett le a záró 10 percből, amikor Coates gólra váltotta Salvadores bejátszását. Mandics és Roberson kosaraival pillanatok alatt látótávolságba kerültek a hazaiak (37. perc 60-66). Hat pontos előnnyel léptek be a vendégek az utolsó két percbe, amely Imovbioh kihagyott büntetőivel indult. Két triplát is elszórt a Sopron, Mandics ugyanakkor közelről eredményes volt. Hosszan járatta a labdát Roberto Iniguez együttese, a támadás végén Fegyverneky eresztette el, labdája a palánk és a gyűrű közé szorult. A túloldalon Licskai Zsófánaknak volt még egy távoli kísérlete, amiből nem született pont. Izzadva, de győztesen tért haza a Sopron. 


www.peacpecs.hu

A Sopron Basket szerdán a török Fenerbahce együttese ellen kezdi meg az Euroliga negyeddöntő párharcát, majd szombaton a Szekszárd látogat Sopronba bajnoki rangadóra.

Legnépszerűbb cikkek