Édesapja Chernelházi Chernel Kálmán, az ősrégi nemesi Chernel család sarja. Édesanyja, a főnemesi származású gróf tolnai Festetich Mária volt. Anyai nagyszülei gróf tolnai Festetics István és Chernel Sarolta voltak. Apja elsősorban történész volt, de érdeklődött a természettudományok - főleg a madártan iránt -, ez jó indíttatás volt István számára. Középiskoláit Sopronban végezte el, nagy hatással volt rá természetrajz tanára, Fászl István, aki a madarak preparálására is megtanította. „Még most is élénken érzem, micsoda örömmel vártam az iskolában az ő óráját s micsoda türelmetlenség vett rajtam erőt, mikor megígérte, hogy a legközelebbi szabadnapon elkísérhetem a Fertőhöz. Tanulóéveim legboldogabb órái azok, amiket az ő társaságában tölthettem el.”- emlékezik Chernel egykori tanárára. 1877-ben, 12 éves korában kezdte el írni naplóját, melyben madártani megfigyeléseit rögzítette. Első cikke, mellyel szakirodalmi működését megkezdte a Vadász Lapban jelent meg 1882-ben.

Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért négy évig jogot hallgatott a pozsonyi, majd a budapesti egyetemen, eközben tanulmányozta a madártan irodalmát. 1887-ben erdélyi tanulmányútja során ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor alkatú természettudóssal, akiről menyasszonyának így írt 1888-ban: "Nem hiszed milyen roppant sokoldalú tudománya van e zseniális embernek! S milyen szép, egészséges nézetei, független jelleme! Inkább nyomorog a haza szolgálatában becsületesen, mint uralkodik becstelenül." 
1888-ban, az egyetem elvégzése után apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de már 1889-ben beadta lemondását, visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannak éljen. "Én ez egyszer nem születtem erre a pályára. Hiába minden erőlködésem, önmegtagadásom" - írja.
Felesége és legfontosabb segítőtársa Rótth Dóra volt; két gyermekük Márta és Miklós.

1890-től vett részt a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. Még ez évben az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává választották; ő lett a bizottság titkára. Állandóan járta az országot, madártani megfigyeléseiről naplót írt, jegyzeteket készített.

1891 nyarán feleségével Norvégiába utazott. Tromső szigete és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a viztaposó (Phalaropus hyperboreus) e szigeten fészkel. A Nassa incrassata és a Patella vulgata kagylófajok tromsői előfordulását is felfedezték. Expedíciójukról Utazás Norvégia végvidékeire című, 1893-ban megjelent kötetében számolt be. Chernel István nemcsak a megismert és felfedezett madárfajok életéről ír, hanem szemléletesen bemutatja az eléje terülő világot: a tengerből kiemelkedő hatalmas kopár sziklákat, s a gleccserek halvány kékes-fehér jégszikla tömegeit. Könyvében a geológiai, földrajzi, etnográfiai és történelmi részletek leírásánál, - saját megfigyelései és tapasztalatai mellett - felhasználta a külföldi szakirodalmat is.

Chernel Norvégiában figyelt fel a sí használatára is. 1893-tól több cikket írt e sport népszerűsítése érdekében, sőt 1897-ben kiadta A lábszánkózás kézikönyve című kötetét, az első könyvet Magyarországon, mely e kellemes sporttal foglalkozik. A bőven illusztrált mű kimerítően tárgyalja a lábszánkózás keletkezését, gyakorlati értékait. Felsorolja a lábszánkók típusait, tanácsot ad használatukhoz. A ma is értékes munka a maga korában nagy előrelépést jelentett a sísport magyarországi meghonosításában.

1898-ban jelentette meg a magyar birodalom madarainak névjegyzékét, amelyben a latin nevek mellett az egyes fajok magyar elnevezései is szerepeltek; ezzel megvetette a magyar nomenklatúra alapjait.

1899-ben jelent meg fő műve Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre - címmel. Kötete az első tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása. Megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Chernelnek. A könyv célja gyakorlati tanácsokat adni a gazdasági szakembereknek. A kötet megjelenésekor szerzőjének neve ismert lett a külföldi szakmai körökben is. E monumentális munka 22 évi gyűjtés eredménye. Ez alatt az idő alatt Chernel bejárta a Hanság ingoványait, a Velencei tó környékét, a Hortobágyot, s az ország legkülönbözőbb részeit. Mindenütt szoros kapcsolatot tudott teremteni  a Kárpát-medence népeinek egyszerű rétegeivel, ellesve észjárásukat, madárneveiket. E téren mesterével, Herman Ottóval együtt, valósággal "bartóki" munkát végzett.

A madártan művelése mellett, bekapcsolódott az állatvédelem, főként a madárvédelem munkájába. 1902-ben megalakította az Országos Állatvédő Egyesület kőszegi fiókegyesületét. Az egyesület fő feladata a gyakorlati madárvédelem volt (fészekodúk készítése, kihelyezése, madarak téli etetése).
Még abban az évben - az amerikai "Day Birds" mintájára - megszervezte a Madarak és Fák Napját Kőszegen. Ő hozta létre a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, melynek első őre lett. Itt dolgozott 1908-tól 1912-ig, s ez idő alatt alakította ki az intézmény Vas megye madárvilágát bemutató preparátum-gyűjteményét. Ornitológiai útjai során legszívesebben a Velencei-tónál tartózkodott, a Velencén élő Meszlényiek vendégszeretetét élvezve. A tónál töltött hónapok alatt, nemcsak a madárvilágot tanulmányozta, hanem megismerte az ott élő emberek életét, nyelvét is. Erről tanúskodnak nyelvészeti írásai.

Mélységesen szerette az embereket, a háborút elítélte. Az Amerikai Egyesült államok első világháborúba bekapcsolódásának hírére, 1917-ben ezt írta: "Úgy látszik még tökéletesebb felfordulás készülődik földgömbünkön s még 100 millió ember készül megbolondulni! Gyalázatos és örök szégyene a XX. század civilizációjának és kultúrájának, hogy egy csoport alávaló gonosz ember és sok millió ostoba miatt ilyen rémes fergeteg szakad az emberiségre."

Mintegy 2000 preparátumból álló gyomortartalom-gyűjteményét az Magyar Ornithologiai Központnak adományozta. 1916-ban, Herman Ottó halála után ő lett a központ vezetője, miniszteri tanácsosi ranggal, amelyet Kőszegről irányított. Igazgatósága alatt kiadta a Nomenclator bővített kiadását (Nomenclator Avium Regni Hungariae), amely még ma is a madártani szakmunkák fontos forrása, továbbá egy tervezetet a madárvédelemről. Megfigyeléseiről több mint 250, hazai és külföldi folyóiratokban megjelent cikkben adott számot. Számos madárfaj hazai előfordulásának, illetve költésének első megfigyelése fűződik nevéhez. Korai tanulmányaiban a honi madártan történetét is összefoglalta és összeállította a Bibliographica Ornithologica Hungaricát (Magyar Könyvszemle, 1888).

Sokéves gyűjtőmunkája során a lápokban, mocsarakban szerzett betegségek egészségi állapotát legyengítették, megfázott, tüdőgyulladás kapott és 1922. február 21-én 57 éves korában Kőszegen elhunyt. Hátrahagyott írásai ritka egyéniségének, természet és emberszeretetének bizonyítékai: szerette a harmóniát, a zenét, a festészetet. Naplómellékleteiben, leveleiben számos madárrajzával, illusztrációjával találkozhatunk.

A természetvédelemmel kapcsolatos üzenete ma is megszívlelendő: “Irtjuk és kifosztjuk a természet kincseit… Önzésünk elragad… Ész és szív mindig együtt vezessen, mert csak a szellem erejének, és a kedély nemességének kellő összhangjával lehetünk méltók a természet egészéből egy fejjel kiemelkedni”.

Kiváló természettudós, előadó, vadász, síelő, zenerajongó, zeneszerző, fényképész, író, a nép barátja, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője volt Chernel István.

Forrás: chernelmte.extra.hu

kvmkl.hu/helyi-ertektar/chernel-istvan-szellemi-es-targyi-oroksege

szivk.hu

Borítókép: Chernel István (elmenynektek.blog.hu)