A Római Birodalomban az ünnepet a már erősödő Napisten és Mithrasz-kultusz nyomására a Kr. u. 3. században rendelték el. A Mithrasz-kultusz kialakultan érkezett Perzsiából Európába, s bizonyos értelemben a vallási fejlődés utolsó lépcsőfokát képviselte a kereszténység felé vezető úton. Tanításai a világ jelenségeit két erő, a Jó és a Rossz küzdelmének jegyében képzelték el.
Mithrasz maga a Jó erőinek nevében küzd a Gonosz ellen, hosszú harcban le is győzi, s győzelme révén az ember új életre születésének lehetőségét biztosítja. A hívők hét beavatási fokozaton keresztül jutottak el a titkos tanítások teljes megismeréséhez. Ezeket a tanításokat hétpecsétes titokként kezelték, még ma sem ismerjük őket.

Az isten szentélyei félig föld alá épített, barlangnak nevezett építmények (nem ritkán valóságos barlangok), itt folytak a szertartások, amelyek során az isten élettörténetét - sziklából való születését, küzdelmét az égi bikával, felemelkedését a Napisten mellé - keltették életre. A szentély belső tagolása törvényszerűséget mutat. Általában téglalap alaprajza volt, az egyik rövidebb oldalán volt a bejárat, és szemben helyezték el a fő kultikus képet. A beavatottak számára mindkét hosszabbik oldalon alakítottak ki pódiumot, a rítusokat pedig a cella részen tartották.
Valamennyi templomban ott állt a Mithrasz életének legfontosabb mozzanatát megörökítő nagy oltárkép, amelyen a Gonosz erőit megtestesítő bikát megöli. Jellemző a Mithrasz-kultusz rendkívüli szervezettségére, hogy ezek az oltárképek, akárcsak a szentélyek alaprajza és a kultusz többi ábrázolása a birodalom valamennyi pontján teljesen egyformák voltak.
A bikaölés jelenetét mindenütt ugyanabban a beállításban látjuk: a jobbra rohanó, leroskadó bika hátán térdel az isten, tőrét az állat vállába döfi. Jobbra és balra ott állnak az isten segítői, a fáklyatartó ifjak, s a bikát körülveszik az ugyancsak Mithraszt segítő állatok: a kutya, a kígyó, a skorpió és a holló. A domborművek felső sarkában a Nap és a Hold képét látjuk, emberi alakban.
A kultusz középpontjában álló istenalak megváltó-teremtő aktusáról van szó: az égi bika feláldozása nyitja meg Mithrasz teremtőmunkáját.

„Ahogy a bika meghalt, létrejött a világ, és megszületett az idő. A leölt állat testéből tört elő az összes gyógynövény és egyéb növény, mely a földet borítja. Az állat gerincvelejéből búza fakadt a kenyér elkészítéséhez; a vérből szőlőtőke született a bor elkészítéséhez.”   /David Fingrut: Mithraizmus/

A megölt, feláldozott állat húsából evő isten szent lakoma után száll fel a Napisten harci kocsijába, hogy a Nappal azonosulva, megkezdje világkormányzó munkáját.

Mithrasz tiszteletét Pannóniában az 1. század végétől nyomon követhetjük. A keletről hazatért katonák körében jelent meg elsőként. Később a vallási közösségek tagjai a társadalom minden rétegét képviselték. A Mithrasz-misztériumok titoktartási kötelezettséget vállaló beavatottjai az asztrológia és asztronómia tudományában is jártasak voltak. A 2. század végétől a hívek jelen voltak a római nagypolitika irányításában is. Ebben az időben már Poetovióban (ma: Ptuj, Szlovénia) és Aquincumban (ma: Óbuda) álltak az első Mithrasz-szentélyek.

A kor legkülönlegesebb hazai emléke a fertőrákosi Mithrasz-barlang. A falutól északra, a Fertő tó partjához közel, a mai fertőmeggyesi határátkelőnél fekszik.
A barlangot 1866-ban két fiatalember - egymástól függetlenül, szinte egyidőben - fedezte fel. Egyikük egy Malleschitz György nevű kőfaragó, a másik pedig ifjabb Stornó Ferenc volt. Idősebb Stornó Ferenc tisztította meg a félig beszakadt boltozatú barlangot a rárakódott földtől, elvadult bozóttól. Az így feltáruló üreg hátsó falát egy 2 x 1,5 méter magas faragott és színezett relief kő borította, amely Mithrasz istenség bikaölő alakját örökítette meg. A dombormű alsó szélén levő feljegyzésből csak három szó volt olvasható: „fecit impendo suo”, amiből az következtethető, hogy azt egy ember emelte saját költségén.

Volt a barlagban még két fogadalmi kő rövidített felírásokkal, amelyeket úgy fejtettek meg, hogy az elsőt Septimus Justinianus, a XIII. Gemina Antoniana légió fegyvertárosa, a másodikat pedig egy Julius Saturninus nevű római tiszt állította a Napisten számára. Találtak továbbá két oroszlánszobrot, halotti hamvakat és pénzérméket tartalmazó hamvasztásos sírokat. Az urnákban talált érmék alapján a szentély keletkezését a 3. század első felére tették. Stornó a feltárásokat követően faragott mészkőből boltozatot építtetett a szentély fölé, hogy megvédje azt.

Egyes kutatók szerint hitehagyó Julian római császár emberáldozatot is mutatott be a fertőrákosi szentélyben, amikor dunai hajóútját 4 napra megszakította Carnuntumban. Mithrasz-barlangot sem Carnuntumban, sem Scarbantiában nem talált, mivel a Napisten tisztelete eltért a római hivatalos vallástól. Kíséretével együtt felkereste a félreeső szentélyt, hogy trónja elfoglalása előtt az istenséget kiengesztelje. A Mithrasz-szentélyeket a Gratianus császár által Kr. u. 378-ban kibocsátott rendelet szerint le kellett volna rombolni a teljes Római Birodalom területén. A fertőrákosi a forgalomtól távol eső, eldugott hely volt, így nem pusztították el. Idővel felügyelői elhagyták, eltemetődött, a természet visszafoglalta a környezetét. Csaknem 1500 év elteltével került újra napvilágra. Napjainkban Fertőrákos egyik legizgalmasabb látnivalója.

Források:

Tóth István: Rómaiak Magyarországon, Gondolat Kiadó 1979.

fertorakos.hu

mithras.hu

mult-kor.hu

http://animamundi.hu/tanform.php?tsz=16: David Fingrut: Mithraizmus. A Római Birodalom utolsó pogány államvallásának öröksége

Borítókép: visitsopron.hu