| 2020. november. 2. | 3 perc olvasás

Terrortámadás Bécsben

A Kronen Zeitung című osztrák lap szerint lövöldözés volt hétfő este egy zsinagógában Bécs belvárosában, ennek nyomán nagyszabású rendőrségi művelet indult.

Négy ártatlan halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek, két arra járó férfi és két nő.A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt – közölte kedd reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány.

„Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető” – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajótájékoztatóján. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőn nem robbanóöv volt, hanem csak annak utánzata.

Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost.

A közmédia bécsi tudósítója elmondta, hogy a lezárások továbbra is életben vannak Bécs belvárosban. Az első kerületet hermatikusan lezárták. A sérültek ellátása a belvárosban felállított triázs sátorokban zajlik.

A belügyminiszter arra kérte a helyieket, hogy ne küldjék iskolába gyerekeiket, továbba azt is, hogy maradjanak otthon, hogy ezzel is segítsék a nyomozást.A belügyminiszter arra kérte a helyieket, hogy ne küldjék iskolába gyerekeiket, továbba azt is, hogy maradjanak otthon, hogy ezzel is segítsék a nyomozást.

„Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető” – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajótájékoztatóján.

A bécsi rendőrség nem sokkal este kilenc óra előtt megerősítette, hogy több lövést is leadott valaki a belvárosban, amelyben többen megsérültek. Minden rendőri egységet a helyszínre irányítottak. A helyieket arra kérték, kerüljék a nyilvános helyeket.

Tizenöt sérültet szállítottak eddig a bécsi kórházakba, köztük hét súlyos sérültet – jelentette az ORF rendkívüli híradója. A híradások szerint egy támadót lelőttek.

A bécsi támadás után aktiválták a terrorelhárító erőket. A hadsereg egységei megszállták az osztrák fővárost, és a különleges erők (Jagdkommando) is rendelkezésre állnak a terrorizmus elleni küzdelem támogatására - közölte a belügyminisztérium hétfő este.

„Fontos, hogy minden rendelkezésre álló erőt bevessünk a nyugalom fenntartása érdekében. A szövetségi kormány ezért azonnali hatállyal aktiválta az osztrák fegyveres erők különleges egységeit” – írta a Kurier hírportál.


Fotó: APA/Georg Hochmuth

Feltehetőleg terrortámadás volt a Bécs belvárosában hétfő este történt lövöldözés – jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A miniszter szerint a lövöldözésben többen életüket veszthették, és többen megsebesülhettek. Mint mondta, a támadás még folyamatban van. Tájékoztatása szerint több elkövető lehet, ezért felszólította az embereket, hogy maradjanak otthon.

Eddig hat különböző bűnügyi helyszínen folyik a nyomozás. Három halottról  szólnak a híradások. Sok súlyos sérültje van a támadásnak, köztük egy rendőr. A híradások szerint egy támadót lelőttek.A rendőrség COBRA és WEGA terrorelhárító egységei több támadót keresnek Bécs belvárosában és arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy bármi áron, de maradjanak minel távolabb a környéktől.


Fotó: APA/Georg Hochmuth

Az osztrák Kronen Zeitung napilap úgy tudja, hogy egy rendőrt is meglőttek, aki a zsinagógát őrizte, életveszélyes állapotban van. Ezt később a belügyminisztérium is megerősítette. A lap egy videót is megosztott, amelyen az látszik, hogy rendőrök érkeznek a helyszínre, miközben folyamatosan lövések hangját lehet hallani.

A Bécsi Izraelita Felekezeti Közösség (IKG) szerint a támadás idején nem voltak emberek a zsinagógában. A ausztriai zsidó közösség vezetője a Twitteren pedig azt írta, hogy egyelőre nem világos, hogy a bécsi zsinagóga, vagy annak melléképületei lettek volna a támadás célpontjai, azok akkor már zárva voltak.

A kora éjszakai órákban ülésezett a válságstáb Sebastian Kurz kancellár részvételével.

Borítókép forrása: Krone Zeitung 

Legnépszerűbb cikkek