| 2016. szeptember. 23. | 1 perc olvasás

Tizenhárom ország ösztöndíjas hallgatói tanulnak a Nyugat-magyarországi Egyetemen

A Simonyi Károly Kar a Közgazdaságtudományi Karral közösen szeptember 22-én a Ligneumban köszöntötte külföldi hallgatóit.

A Stipendium Hungarikum ösztöndíjrendszerrel kibővült csereprogramoknak köszönhetően, idén tizenhárom országból közel 30 hallgatót fogadhat a két kar. A tanulmányi, kutatási és közösségi eredményeik alapján felvételt nyert hallgatók többek között Oroszországból, Olaszországból, Azerbajdzsánból, Indiából, Kenyából érkeztek Sopronba, alap-, mester- és doktori képzésekre.


Fotó: Vas Zsigmond

Fotó: Vas Zsigmond

Az elmúlt évek során - a felsőoktatás fejlesztési stratégiájával összhangban - a karok jelentős erőfeszítéseket tettek a nemzetköziesítés irányába. A megnövekedett külföldi hallgatói létszám ezen törekvések beérését igazolja. Az egy-két szemesztert itt töltő Erasmus cserediákoktól eltérően a Stipendium Hungarikum ösztöndíjat elnyert hallgatók teljes képzésben vesznek részt. A Simonyi Károly Kar részéről Dr. Dénes Levente, külügyi és kutatási dékánhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, a Közgazdaságtudományi Kar programjait Dr. Czeglédy Tamás, nemzetközi és tudományos dékánhelyettes ismertette, a rektori vezetést Sándor Márta külügyi főelőadó képviselte. Az esemény a hallgatók rövid bemutatkozásával folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel zárult.


Fotó: Vas Zsigmond

Legnépszerűbb cikkek