| 2018. március. 21. | 2 perc olvasás

Több, mint 400 milliós támogatásból részesül a Roth Gyula Szakgimnázium!

411 millió forintot kapott a Roth Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 9 másik Észak-Dunántúli, szintén a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott iskolával közösen egy országos pályázaton. A projekt célja, hogy a diákok olyan széleskörű tudásra tegyenek szert, amellyel helyt tudnak állni a munkaerőpiacon.

A pályázat keretében több tehetséggondozó tevékenységet, a tanítást támogató, gyakorlatorientált programot szerveznek majd. Mindezek mellett az iskolai kiközösítésekkel szemben is fellépnek, és informatikai fejlesztésekkel megteremtik a korszerű oktatás feltételeit is.  

Hoczek László, a Roth Gyula Szakgimnázium igazgatója
Hoczek László, a Roth Gyula Szakgimnázium igazgatója

 - A projekt egyik fő célja, hogy a lemorzsolódás csökkentésének érdekében támogassuk a veszélyeztetett diákokat – mondta Hoczek László, a Roth Gyula Szakgimnázium igazgatója, majd hozzáfűzte: ezen tanulók a programban érintett iskolák létszámának 9-10 %-át teszik ki. Ez az adat nem csupán a technikusokat, hanem a szakközépiskolásokat, tehát a 3 éves képzésben részt vevőket is magában foglalja. - Ők azok a tanulók, akik a leghamarabb kiesnek a tanulmányi idejükből, ugyanis miután elérik a 16 éves kort, szakképzettség nélkül belecsöppennek a munka világába – hangsúlyozta az igazgató. A projekt másik legnagyobb küldetése az, ha a többleteredményeket elérő, tehetséges és szorgalmas tanulókat támogassák, motiválják abban, hogy induljanak versenyeket, tanuljanak meg más szakmákat is, esetleg jelentkezzenek valamelyik felsőoktatási intézménybe.

10 iskola összesen 411,80 millió forintnyi támogatást használhat fel
10 iskola összesen 411,80 millió forintnyi támogatást használhat fel

A Roth Gyula Szakgimnázium egy konzorcium keretében 9 másik Észak - Dunántúli, szintén a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott iskolával közösen nyújtotta be a pályázatát. - Hazánkban összesen 5 ilyen konzorciumot a Földművelésügyi Minisztérium, ebből az észak-dunántúli a miénk – osztotta meg velünk Pappné Vancsó Judit, a projekt menedzsere. - A program elsősorban az agrárszakképző iskolákat érinti, amiben mezőgazdasággal, illetve erdőgazdálkodással kapcsolatos tanulmányokat folytatnak a diákok – fűzte hozzá.

Pappné Vancsó Judit, a projekt menedzsere
Pappné Vancsó Judit, a projekt menedzsere

 A támogatás összköltsége 411,80 millió forint, amely létszámarányosan oszlik el az észak-dunántúli konzorciumhoz tartozó 10 intézmény között. Az „Alapkompetenciafejlesztéssel a lemorzsolódás ellen a FM nyugat-magyarországi szakiskoláinak együttműködésében” című projekt megvalósítása február elsején kezdődött el, és egészen 2020. július 31-ig tart majd.

A program február 1-jén elstartolt, és egészen 2020. július 31-ig tart majd
A program február 1-jén elstartolt, és egészen 2020. július 31-ig tart majd

Legnépszerűbb cikkek