| 2021. augusztus. 20. | 1 perc olvasás

Több százan tekertek

A soproni kerékpáros sport kedvelőinek szervezett túrát a Delta MTB Sopron egyesülete. A páneurópai piknik adta az ötletet az eseményhez. A túra a Hotel Soprontól indult és a Koronázódombon át haladt. Érintette a Trianon-emlékhelyet, a Hubertus-kilátót és a Vasfüggöny emlékművet is, valamint a Dudlesz-erdő adta természeti szépségeket is megcsodálhatták menet közben a résztvevők.

„Régóta terveztük már ezt a kerékpártúrát" – mesél Böhm Lajos, a Delta MTB Sopron elnöke. „Az volt a célunk ezzel az eseménnyel, hogy olyan helyeket is megmutassunk a soproniaknak, amilyenekre nem feltétlenül tudnának eljutni. A túra gondolata hosszú ideje érlelődött bennünk, szerencsére az időjárás is megfelelő volt ehhez a naphoz – fogalmazott az elnök.

Nagy hagyománya van Sopronban a kerékpársportnak, a túrán kicsik és nagyok is elindultak. Közel 300 fő tekert a mai napon.


fotó: Griechisch Tamás

A túra teljesítőit a fáradtság enyhítésére étellel és itallal fogadják a szervezők. A pihenés mellett tombola is fogadta a bicajosokat. Számos értékes ajándék mellett a fődíj egy kerékpár volt. A jutalmak átadásában Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere, valamint Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője segédkezett.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek