Szentmisével kezdődött az avató ünnepség a fertőbozi római katolikus templomban. A rendezvényt Kutrucz Gyula, Fertőboz polgármestere nyitotta meg, majd Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket, felidézve a trianoni békediktátum okozta sebeket. Barcza Attila kiemelte, hogy a magyarok egyedülálló módon túlélték a „csonkítást” és itt vannak Közép Európa fejlődő államaként.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fca%2F83%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6327-bcty_vkla.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
A Kárpát-medencei Magyarok Kulturális és Hagyományőrző Egyesülete ezt követően kulturális műsort mutatott be; többek között Dévai-Nagy Kamilla, érdemes művész és Lukácsy Katalin, színművésznő előadását tekinthették meg a résztvevők. Az emlékművet Fődi Tibor fafaragó szobrászművész készítette. A kereszten a Nagy-Magyarország látható, előtte egy Madonna alakkal. A szobor tölgyfából készült, amin a pontos részletek kidolgozását még folytatni fogja a művész. A szobor és környéke, valamint a templom az egyesület kulturális életének egyik központi helyszíne lesz.
A program végén Németh Antal kanonok, plébániai kormányzó áldotta meg az alkotást.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffd%2F1f%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6418_tt9h.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2Fba%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6387_e75p.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffa%2F0b%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6350_la7i.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F74%2Ff5%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6339_4_xj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2F8a%2Ffertoboz-trianon-szobor-tom-6342_m12u.jpg)