| 2019. január. 7. | 1 perc olvasás

Túrával emlékeznek a Don-kanyar Sopron megyei áldozataira

1943. január 12-e: a gőzhengerként előre törő szovjet hadsereg a Don-kanyarban megsemmisítő csapást mért a 2. magyar hadseregre. Azon a rettenetesen hideg napon, a mínusz negyven fokos orosz tél markában nagyon sok magyar honvéd búcsúzott el a földi léttől. A soproni hagyományőrzők hosszú menettel, és megemlékezéssel róják le tiszteletüket a Doni-áttörés Sopron megyei hősei előtt – hiszen ők voltak azok, akik elsőként érkeztek a Don folyó mellé.

A hagyományos túra január 12-én indul Fertőbozról. Az időjárási körülményektől függően a megemlékezők közel 25 kilométert menetelnek majd – céljuk Sopronkövesd lesz, ahol meghitt rendezvény keretében róhatják le tiszteletüket a hősök előtt.

A rendezvény 16 óra 30 perckor kezdődik a sopronkövesdi Hősök terén. A főhajtás után, 17 órai kezdettel Dr. ifj. Sarkady Sándor „Sopron megyeiek a Don-kanyarnál” című előadását hallgathatják meg az érdeklődők az Alkotóházban.


Fotó: Sopronmédia Archívum

A Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör által szervezett túrán és megemlékezésen részt vesznek a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, a Történelmi Klub Kamocsa (Felvidék), és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület soproni tagozatának tagjai is.

Borítóképünk: Sopronmédia Archívum

                                

Legnépszerűbb cikkek