Turizmusfejlesztési lehetőségekről tartottak tájékoztatót

Turizmusfejlesztési lehetőségekről tartottak tájékoztatót

  2017. december 6. - www.sopronmedia.hu (TÉ)

Soha nem látott mértékű források érkeztek a turizmus, idegenforgalom területére. A fejlesztési lehetőségekről tanácskoztak a Fertő-menti és térségbeli települések a Hegykőn tartott fórum alkalmával.

Az Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési (LEADER) Egyesület szervezésében rendezték meg a térségi turizmusfejlesztési kezdeményezésekhez kapcsolódó pályázati tájékoztató fórumot Hegykőn.

A rendezvény célját meghatározta az, hogy térségünk erős turisztikai potenciállal bír, számos adottsága, lehetősége az ország vezető turisztikai desztinációi közé emeli.

A megnyílt LEADER felhívások kisebb léptékű kezdeményezések támogatásával járulnak hozzá a fejlődéshez. A vidékfejlesztési támogatásokon túl számos más kezdeményezés, támogatási és egyéb lehetőség segíti a térségi turizmus erősödését, amelyekről szintén szó esett a fórumon .

A megnyitók, köszöntők sorában elsőként az Egyesület elnökeként Horváth Tibor üdvözölte a megjelenteket.

Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője kiemelte: a magyar gazdaság megerősödésének eredményeképpen jut egyre több forrás minden területre, így a térségbeli turizmusfejlesztésre is.

Firtl Mátyás részletesen is szólt a térségbeli fejlesztésekről, amelyeknek új lehetőséget jelent, hogy aKormány 2017-ben döntött a térség turisztikai szempontú kiemeléséről, amelyek között csak 3 ilyen desztináció van (Balaton, Tokaj és Sopron-Fertő). Ez kiemelt lehetőség nekünk, soha eddig ekkora fejlesztési összeg ilyen célra nem érkezett a térségbe – hangsúlyozta Firtl Mátyás.


Sopron és környéke országgyűlési képviselője arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy Magyarország a legbiztonságosabb országok egyike, ami szintén a turizmusfejlesztés hatékonyságát erősíti.

A Sopron-Fertő táj kiemelt turisztikai térség fejlődési irányai, lehetőségeiről Barcza Attila, Sopron város Turisztikai Bizottságának elnöke tartott előadást. A térség jelentős beruházásai között kiemelte a Modern Városok Program részeiként a Sopron-Fertő Vízitelep fejlesztését (23 Mrd), továbbá Sopronban a Konferencia Központ fejlesztés jelentőségét (8.9 Mrd), hangsúlyozva, hogy a fejlesztések az egész régióra hatnak erősítve azt a paradigmaváltást a turizmusban, amelynek lényege az egymással kapcsolatba lévő, egymásra épülő turisztikai beruházások, valós családbarát beruházásokként.

A további előadások a Kisfaludy Programot mutatták be, amelyek célja a szálláshelyek fejlesztése országos programként az MTÜ koordinációjával.

A fórumon elhangzott: az új szemléletű turisztikai hozzáállás lényege, hogy a térségben lévő programok, szálláshelyek gasztronómiai értékek illetve fesztiválok azaz élményelemek egymást erősítsék a kínálati palettán. Ennek célja, hogy az ide érkezők ne csak célpontot de desztinációt is választanak a turisztikai cél kijelölésekor utazás előtt. Ha egymásra épülnek az élmények elérhető, hogy hosszabb ideig maradjanak a térségben az ideutazók.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...