| 2018. január. 31. | 3 perc olvasás

Új arculatot kap Brennbergbánya közösségi tere!

Lakossági fórumot tartottak szerdán Brennbergbányán, ahol a helyi kultúrházban a templom előtti térre vonatkozó új beruházások is bemutatásra kerültek.

A megjelenteket Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és Táp Lászlóné önkormányzati képviselő, a településrészi önkormányzat elnöke köszöntötte, akik hangsúlyozták, hogy ez a városrész sem maradhat ki abból a jelentős megújulási folyamatból, ami az elmúlt időszakban Sopront jellemzi és éppen ezért örömmel jelenthetik be azokat a terveket, amelyek a település közösségi terét érintik. 


fotó: Leczovics Zsolt

A köszöntő szavak után a tervezők mutatták be azokat a precíz tervrajzokat illetve látványterveket, amelyek nagy mértékben nyitnak majd új lehetőségeket a templom előtti téren tartandó közösségi programoknak. 

Elhangzott, hogy a teljes területen első lépcsőben a vízelvezetés problémáját kell megoldani, amelyre készen is van a kivitelezési terv, ami áltál egy használhatóbb és kulturáltabb zöldfelület várja majd a lakosságot. 

A tervekben szerepel egy állandó, faszerkezetű fedett színpad elhelyezése is, amely megvalósítása azért is vált szükségessé, mert az egyre növekvő számú és népszerű helyi programoknak időszerűvé vált egy központi hely biztosítása. A tervekben ennek az elhelyezése a templommal szemben lenne, egészen a tér túlsó oldalán, amely szépen illeszkedne a fás, bokros környezetbe. 

Szintén a téren valósulna meg a Szent Borbála szobor elhelyezése, amely már hosszú ideje egy magánház udvarában található. Az önkormányzat a műemlékvédelemmel együttműködve a szobrot elszállítja a jelenlegi helyszínről, majd egy teljes restaurálást követően helyezné el a téren - várhatóan a nyár közepén - amely így egy elérhetőbb, látogathatóbb és frekventáltabb helyen is lenne. 

Szintén jelentős fejlesztés a jelenlegi autóbuszmegálló bővítése, amely elsősorban azt jelenti, hogy egy több kerékpár befogadására képes fedett tárolóval bővítenék azt ki. Ez a helyieken kívül - akik így kerékpárral tudnának a településen az autóbuszjáratokhoz eljutni -  az idelátógatóknak is nagy segítség lenne, hiszen egy fedett és forgalmas részen tudhatnák biztonságban a kétkerekűjüket. 

 

A terület a jövőben sem lenne konkrétan elkerítve, hanem alkalmazkodna a  "nyitott tér" koncepcióhoz, de lakossági kérésre megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a területre járművekkel ne lehessen majd behajtani, hiszen az a jelzések alapján, többször okoz bosszúságot a helyieknek.

A fórumon elhangzott az is, hogy az eddig csupán helyrajzi számon szereplő területet el kell nevezni, ami törvényi rendelet, ezért az önkormányzat várja ezzel kapcsolatban a javaslatokat. Egy javaslat szerint a területnek a Szent Borbála tér elnevezést kellene adni, amely azért is lenne megfelelő a helyi tradicíók mellett, mert a korábban említett szobor is a megújult területen kapna helyet. 

A tervek  megvalósítási időpontja még ebben az esztendőben lenne, amelynek utolsó momentuma várhatóan a Szent Borbála szobor nyár közepi elhelyezése, így gyakorlatilag már az idei rendezvények többsége egy megújult környezetben fogadhatná az érdeklődőket.  

Nem a térhez, de a településrészhez kapcsolodó hír az is, hogy a brennbergi temetőben megújul a közeljövőben a ravatalozó épülete is és a területen a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Iskola jóvoltából ezentúl szakértő kezek ápolják majd a temető területén a fákat. 

A lakossági fórum zárásaként a megjelentek több kérdéssel, észrevétellel és javaslattal fordultak a városvezetés felé, amelyek rögzítésre kerültek és azok kivizsgálását illetve megvalósíthatóságát az önkormányzat napirendre fogja tűzni. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek