| 2021. augusztus. 25. | 1 perc olvasás

Útépítési munkálatok lesznek a Mély út Stornó Ferenc úti csomópontjánál

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85-ös gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője, a DS Konzorcium tájékoztatja a közlekedőket, hogy az újonnan épülő, tehermentesítő Mély út nyomvonalának Stornó Ferenc úti csomópontjánál augusztus 26-án, 27-én, 28-án, valamint 30-án és 31-én útépítési munkálatok lesznek. Csütörtökön az útburkolatot fogják marni, majd pénteken és szombaton, illetve hétfőn és kedden új aszfaltréteget terítenek az útra.

A kivitelező a munkálatokat mindennap kizárólag 9 és 15 óra között végzi, így a reggeli és a délutáni forgalmi csúcsidőkben akadály nélkül lehet majd közlekedni. A jelzett időszakban azonban félpályás korlátozás lesz, jelzőőrös irányítás mellett. Aki teheti, időben kerülje el a 84. sz főút „körzős körforgalom” és virágvölgyi körforgalom közötti szakaszát, ahol napközben megnövekedett menetidővel kell majd számolni. A munkák ideje alatt a DS Konzorcium a forgalmat Sopron város és a rendőrség szigorú együttműködésével fogja szabályozni.  
 
A biztonságos közlekedés érdekében fokozott figyelemmel vezessenek, türelemmel tartsák be a jelzőőrök jelzéseit, egyúttal óvják az úton dolgozókat! A NIF Zrt. és a DS Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az aszfaltozási munkát gyorsan, jól szervezett forgalomirányítás mellett, még az iskolakezdés előtt befejezze.   

Borítókép;  Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Legnépszerűbb cikkek