| 2020. január. 17. | 1 perc olvasás

Vasúti fejlesztésekre készülhetünk

A GYSEV Zrt. tervezi a Győr és Sopron közötti szakasz kétvágányúsítását, azonban a kivitelezéshez szükséges forrásokkal egyelőre nem rendelkezik a vasúttársaság. Rázó László szóvivő hangsúlyozta: a 2021-27-es időszak uniós költségvetéséből terveznek forrásokat lehívni a beruházáshoz.

A projekt előkészítése ezzel együtt már megtörtént. Ennek része a különböző hatósági engedélyek megszerzése, illetve a lejáró engedélyek meghosszabbítása. A kivitelezés pontos dátumát egyelőre nem lehet tudni.

Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője
Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője
fotó: Griechisch Tamás

-A megvalósítás több ütemben jönne létre. Van egy úgynevezett 0. ütem, ez a Sopron és Harka közötti szakasz, ami több szempontból is fontos. Úgy nevezik, hogy a szűk keresztmetszet, ugyanis ez a rövid szakasz eleme a Bécs – Sopron - Deutschkreutz közötti résznek és a Sopron - Szombathely szakasznak is. Két irányban zajlik a közlekedés itt, jelenleg egy pályán, ami az ottani forgalmat nézve kevés – ismertette a jövőbeni terveket Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője.

-A további ütemezést illetően az első ütem a Csorna és Győr közötti vasúti pálya kétvágányúsítása, majd a Sopron - Fertőboz szakasz, végül pedig a Fertőboz - Csorna táv bővülne még egy sínpárral – fejtette ki.


fotó: Griechisch Tamás

A vágányok fejlesztése természetesen más újításokat is hozna. Amennyiben megvalósul a kétvágányúsítás, minden állomáson 55 cm magas peronokat fog majd építeni a vasúttársaság, a könnyebb ki- és beszállás segítése érdekében. Tervezetten 160 km/h-ra növekedne a pályasebesség, illetve a pályaterhelést is emelnénk, ami a tehervonatok közlekedésének szempontjából lesz fontos.

Legnépszerűbb cikkek