| 2021. november. 19. | 1 perc olvasás

Záróvonalon előzött a szabálytalan sofőr, a rendőrök azonnal leintették

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei a rendőrség Pofátlan(tan)ítási akciójának részeként rendszeresen figyelik, és eljárnak az alapvető közlekedési szabályokat megsértő járművezetőkkel szemben.

Így történt ez 2021. november 17-én az esti órákban is, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a 84-es számú főúton előttük haladó gépkocsi vezetője, alig hagyta el a Balfi úti csomópontot, amikor a záróvonalat átlépve megelőzte az előtte haladó kisteherautót. A járőrök megállították a járművet, majd helyszíni bírsággal sújtották a szabálytalankodó sofőrt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a fenti eset kapcsán az alábbiakra hívja fel a közlekedésben résztvevők figyelmét:

A záróvonal ugyan nem a szó szoros értelmében zárja le az átlépésének lehetőségét a járművezetők előtt, azonban nem hiába festik fel azt egy-egy útszakaszra. Jelentését a KRESZ az alábbiakban határozza meg: a záróvonal egy olyan hosszirányú folytonos vonal, amely egyrészről az úttest felezővonalát jelzi, másrészt pedig a két forgalmi irányt, a forgalmi sávokat egymástól, vagy a nyílt villamospályát a forgalmi sávtól választja el. A jogszabály értelmében a záróvonalat járművel sem átlépni, sem érinteni nem szabad. Általában azért kerülnek felfestésre, mert az adott útszakaszon a forgalmi sáv átlépése veszélyhelyzetet idézhet elő a közlekedésben.

Kérik ne feledjék: a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

"...hogy mindenki hazaérjen!"

Legnépszerűbb cikkek