| 2020. április. 29. | 1 perc olvasás

1.600 diák készül az érettségire Burgenlandban

A koronavírus járvány körül kialakult helyzet miatt sokáig bizonytalan volt, hogy megtartják-e Ausztriában az idei központi érettségi vizsgákat. A kormány döntése alapján azonban jövő héttől mintegy 1.600 érettségiző látogathatja oktatási intézményét Burgenlandban.

A diákoknak az eddig megszokott módon, de higiéniai előírások betartása mellett kell írásbeli érettségi vizsgát tenniük. A szóbeli vizsgák idén elmaradnak.

Az alsóőri/Unterwart Bodó Zalán a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium diákja. Az utóbbi hetekben otthon készült az érettségire, tanárai az interneten keresztül látták el tananyaggal. - Most még otthon vagyok, de jövő héttől 3 hétig iskolába fogok járni a hétből három napig – osztotta meg velünk. - Mindegyik napon egy tantárgyat gyakorlok, amiből írásbelizek, első napon németet, a másodikon matekok, harmadikon magyart. Ez három hétig tart, aztán hazajövök és itthon is tanulok, készülök a tanárok anyagai segítségével. Írásbeli is csak abból a három tantárgyból lesz, amelyeket az imént említettem – fejtette ki.

Véleménykutatásokból kiderül, hogy a legtöbb diáknak hiányzott a diáktársaikkal és tanáraikkal való személyes kapcsolat és örülnek, hogy egyáltalán leérettségizhetnek a jelenlegi körülmények között. Jövő hétfőtől szigorú előírások mellett, de az érettségizők már személyesen is látogathatják iskolájukat.

Legnépszerűbb cikkek