fotó: Griechisch Tamás
Barcza Attila soproni önkormányzati képviselő beszédével kezdődött a 10. évfordulós ünnepség, majd Dr. Veres András római katolikus megyéspüspök szentmiséjével folytatódott az esemény a Sarródi Szent István Vértanú templomban.
A képviselő ünnepi beszédében elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt, a kölni pápalátogatásról hazatérve a barátaival elhatározták, hogy a községben építenek egy kápolnát a szent ferenci gondolat jegyében. Sokan kételkedtek a tervben amit a hat tanuló tervezett el, de a végére több mint 100 ember és a település összefogásával épült meg a kápolna. Ez az összefogás azóta is működik. Köszönetet mondott a takarításért a rendszeres karbantartásért, és a nem olyan régi felújításért, a kápolna környezetének a megújulásáért. Beszédében hangsúlyozta, hogy ez a kápolna üzenet a jövő számára a kereszténységről a hitről. Időközben a kápolna hivatalosan is a Mária zarándokút részévé vált.
Barcza Attila hozzátette három fontos dolgot jelent számára az Assisi Szent Ferenc kápolna: nagyapjának nem engedték a régi rendszerben felépíteni. A második, hogy összefogással sok mindent el lehet érni, a harmadik, hogy a kisfia keresztelője is itt volt.
Szavait azzal zárta, hogy ez a kápolna is bizonyíték, hogy egy kisebb kezdeményezés hatására egy kis település is válhat szakrális központtá.
fotó: Griechisch Tamás
A szentmise után körmenet indult a kápolnához, majd agapéra került sor a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjában a Kócsagvárban, ahol a kápolnáról készült festményeket, rajzokat nézhettek meg az érdeklődők. A kiállított művek eladásából származó bevételt a kápolna fenntartására fordítják.
fotó: Griechisch Tamás
Az ünnepi szentmisén az egyházi vezetőkön kívül részt vett Dr. Molnár Ágnes és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Németh Zoltán a GYMS megyei közgyűlés elnöke, Tóth Éva, Dr. Farkas Ciprián, Péli Nikoletta, Táp Lászlóné valamint Mágel Ágost soproni képviselők.
Papp Gyula Sarród polgármestere és Rajczi János alpolgármester, a sarródi önkormányzat és egyházközség képviselői, intézményvezetők. Fertődöt Bognár Zoltán polgármester képviselte.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F18%2Fa4%2Fsarrod-kapolna-201710004-tom-3868_0x3a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F03%2F05%2Fsarrod-kapolna-201710004-tom-3641_1r84.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff1%2F7e%2Fsarrod-kapolna-201710004-tom-3625_zbze.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F85%2Fc6%2Fsarrod-kapolna-201710004-tom-3646_1csj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F72%2F6c%2Fsarrod-kapolna-201710004-tom-3649_r6jq.jpg)