100 évvel ezelőtt vette kezdetét az a közel másfél hónapig tartó fegyveres felkelés, melynek segítségével végül sikerült kiharcolni a Velencei szerződést, és így a népszavazást. A történelmi helyszíneken a hálás utókor emlékezett.
1921. augusztus 28-án az Ágfalvára bevonuló osztrák csendőröket meglepetésszerű támadás érte, Sopron Burgenlandhoz való csatolása átadása így meghiúsult. A 100 évvel ezelőtti eseményekre és a csata hősi halottjára, Baracsi Lászlóra emlékeztek Ágfalván.
Az ünnepélyes megemlékezésen Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere elmondta: minden évben fontos megemlékezni erről a jeles napról. „1921-ben több csata is folyt Ágfalván, amelyek kisebb ütközetek voltak, de jelentőségük annál nagyobb, hiszen olyan diplomáciai döntéseknek adtak előszelet, amelyeknek köszönhetően a népszavazásra is sor kerülhetett.”
fotó: Magasi Dávid
Az emlékezők Baracsi László emlékművénél koszorúzással és főhajtással fejezték ki a hős iránti tiszteletüket.
fotó: Magasi Dávid
„Az a bátorság és hazaszeretet, amit annak idején többedmagával tanúsított az osztrák erőkkel szemben, minden magyar ember számára példaértékű lehet – tette hozzá Ágfalva polgármestere.
A megemlékezés után a résztvevők átvonultak az ágfalvi temetőbe, ahol Heinrichs Eszter evangélikus lelkész és dr. ifj. Sarkady Sándor tudományos kutató is tiszteletét fejezte ki Baracsi László iránt.
A felújított sírhelyet az esemény végén Németh Attila plébános áldotta meg.
A rendezvénysorozat zárásaként a Harcsa Béla által rendezett Őrtüzek nyugaton című filmet nézhették meg a résztvevők az Ágfalvi Fogadóban. A filmet követően Harcsa Béla rendező, Dr. Botlik József PhD. történész és Dr. Sarkady Sándor tudományos kutató, történész válaszolt a kérdésekre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc1%2F16%2Fapn4856_pusz.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2F54%2Fapn4771_cvtp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F92%2Fe3%2Fapn4777_bt03.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7e%2Fb3%2Fapn4774__6uc.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F36%2Fe4%2Fapn4788_qcut.jpg)