Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében gratulált a verseny kitalálóinak, akik megvalósították és életben tartják ezt a nemes megmérettetést. Megköszönte az induló versenyzőknek, akik vállalták a versenyt, valamint a zsűrinek a munkáját. Sopron Város egyik legnagyobb, immáron 96 éves ünnepére, méltó megemlékezés ez a versengés, melyre nem csak a soproniak, hanem az egész nemzet büszke lehet!
Az alpolgármester hangsúlyozta, Sopron városa folyamatosan fejlődik, kulturálisan is, melynek része a borászat, amely területen az elmúlt 10 év legjobb termése várható idén. A szervezők részéről Taschner Istvánnak, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnökének külön gratulált a Sopronért Emlékérem kitüntetéshez, melynek átadására a Hűség Napi Ünnepségen kerül majd sor.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4b%2F6e%2Fborverseny-simon-tom-5741_9z69.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Taschner István elmondta, hogy 25 éve tartanak versenyt a városban, de 13 évvel ezelőtt került sor az első Hűség Napi Borversenyre, mely az újborok megmérettetése. Hangsúlyozta, hogy nagyon sok jó bor került a zsűri elé, így a döntés nem könnyű.
A versenyen végül 18 bor kapott aranyérmet: 2 fehér, 7 rozé, és 9 vörös.
A legjobb vörös: Iváncsics Zoltán - Caberne Franc
A legjobb rozé: Gundics József - Kékfrankos rozé
Legjobb fehér: Taschner Kurt - Zenit
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2f%2F10%2Fborverseny-simon-tom-5846_fnff.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
fotók: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb4%2Ff3%2Fborverseny-simon-tom-5891_oowa.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F52%2F12%2Fborverseny-simon-tom-5734_933z.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa5%2Fe4%2Fborverseny-simon-tom-5755_qdg1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7b%2Fe9%2Fborverseny-simon-tom-5775_w7ei.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2F56%2Fborverseny-simon-tom-5794_62vk.jpg)