| 2025. október. 22. | 2 perc olvasás

140 éves jubileumot ünnepelt a Roth Gyula-technikum a Liszt-központban

Kétnapos programsorozattal ünnepelte fennállásának 140.évfordulóját a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Roth Gyula Erdészeti Technikum. A jubileum alkalmából koszorúzással és teremavatással is készültek a szervezők. A rendezvény zárásaként az intézmény vezetői és oktatói a Liszt-központban elevenítették fel a technikus képzések múltját és értékeit.

Roth Gyula szülőházánál vette kezdetét a jubileumi ünnepségsorozat kedden. Az eseményen elhangzott: az intézmény névadója, a hazai és nemzetközi erdészeti kutatás egyik legmeghatározóbb alakja volt, akinek kutatói és oktatói tevékenységét számos elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal is jutalmazták. A rendezvény keretében az iskola épületében dr. Tuskó Lászlóról, a Roth Gyula Erdészeti Technikum első soproni igazgatójáról is megemlékeztek az egybegyűltek, majd a néhai igazgató, dr. Rónai Ferenc tiszteletére egy tantermet is felavattak a résztvevők.

Fotó: Horváth Ádám Bence

A programsorozat szerdán a Liszt-központban folytatódott, ahol az intézmény vezetői, tanárai és diákjai közösen emlékeztek meg a Roth Gyula Erdészeti Technikum megalapításának 140.évfordulójáról. Az eseményen dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte:

Az iskolára nagyon büszkék vagyunk. 140 év hosszú idő egy intézmény életében, én azt gondolom, hogy a minőségi oktatás színvonalát, a pedagógusok elkötelezettséget mutatja az, hogy 140 év után is nagyon népszerű az intézmény. Sokan tanulnak itt, a legmodernebb erdészeti technológiákat oktatják a gyermekeknek és az elmúlt 15 évben rengeteg fejlesztés történt az iskola életében. Például a kollégiumnak az energetikai megújítása, illetve az iskolán belüli technológiai fejlesztések. Büszkék vagyunk az intézményre, és azt kívánjuk, hogy még 140 évig, vagy még több ideig, szolgálja a soproni oktatást.
Fotó: Horváth Ádám Bence

Az intézmény vezetője, Sztojkáné Bodor Ildikó köszöntőjében hangsúlyozta:

Az elmúlt másfél évszázad során, a történelem viharos időszakaiban, az iskola több várost is megjárt - 1919-től Tatán, 1924-től Esztergomban működött -, mígnem 1950-ben Sopronban talált végleges otthonra.
Fotó: Horváth Ádám Bence

A rendezvényen részt vett Hoczek László, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, aki elmondta:

A mérföldkövek között meg kell említeni, amikor gyakorlóiskolává vált az intézmény, majd később a mérnöktanár, a műszaki szakoktató képzésbe kapcsolódott be. Illetve önálló fűrészüzemmel rendelkezik, tanerdőt kezel. Az iskola ezeken a területeken mindig megtalálta azt, hogy olyan szakembereket bocsásson ki az erdőgazdálkodás, a faipar és a környezetvédelem számára, akik megtudják állni a helyüket a munkaerőpiacon.

A jubileumi eseményen arról is megemlékeztek a résztvevők, hogy az intézmény három képzési területe is fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen az erdészképzés 140, a faipari képzés 45, míg a környezetvédelmi képzés 25 éves fennállását ünnepli 2025-ben.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek