Életnagyságú Vuk figura, és csupa érdekes tárgyat is magában foglaló karácsonyi házikó is várta a kisiskolásokat az Erdészeti Múzeum udvarán. A nebulókat végül azonban mégsem ezek vonzották a legjobban – a karácsonyi kiállítás szervezői meglepetéssel várták őket. Az egyik fenyőfát az ő díszeikkel dekorálták ki.
- Ezeket a kis korongokat mi színeztük – mondta Pósa Csaba, az egyik lurkó, miközben kereste az ő alkotását a karácsonyfán. - Nagyon szép lett ez a fa – fűzte hozzá büszkén.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd1%2F19%2F4_q4xl.jpg)
A kézzel színezett, majd kartonlapra ragasztott díszeket mintegy 150 kisiskolás gyermek készítette. - A korábbi években is voltak olyan pályázataink, amelyek keretében egy-egy fára iskolai osztályok, ovis csoportok álmodták meg, és készítették el a díszeket – mondta Kulbert Zsófia, a kiállítás egyik szervezője. - Az idei ilyen fa azért különleges, mert öt osztálynyi gyerek dolgozott rajta közösen. Ráadásul úgy színezték és díszítették ezeket a korongokat, hogy nem tudták, mi célból készítik az alkotásaikat – emelte ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F78%2F7b%2F1_n9r4.jpg)
Az intézmény udvarán hét fenyőfát állítottak fel. Ezeket a Sopronban karácsonyfát árusító vállalkozók adományozták az Erdészeti Múzeum számára. - A városiak megszokhatták, hogy az intézmény minden évben készül adventi hangulattal – hangsúlyozta Dr. Varga Tamás, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara Erdészeti Múzeumának igazgatója. - Az elmúlt években is óriási sikert avattak a természetes alapanyagokból álló díszekkel felöltöztetett karácsonyfáink, így idén is ápoljuk ezt a hagyományt. Az udvaron álló karácsonyfák díszei nem csak az anyaguk miatt különlegesek: minden fán más stílusú alkotások ékeskednek – emelte ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa5%2Fca%2Fimg-0157_b0p7.jpg)
A különlegesen feldíszített karácsonyfákat januárig tekinthetik meg az érdeklődők az Erdészeti Múzeum udvarán, nyitvatartási időben.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5d%2F3b%2F3_csjn.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2a%2F9e%2F5__856.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdf%2F5c%2Fimg-0160_xj4u.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F62%2Fbe%2F2_a4cw.jpg)