Az egykori Rösch Frigyes-laktanyától indult a belvárosba a pénteki ünnepi menet. A soproni hivatásos egységek mellett a térség együttműködő önkéntes tűzoltó-egyesületei is felvonultak gépjárműveikkel a Várkerületen. A programsorozat ezt követően a Liszt Ferenc Kulturális és Konferenciaközpontban folytatódott.
A soproni tűzoltóság története 1866-ig nyúlik vissza: ekkor alakult meg a Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület, amelynek tűzoltó-főparancsnoka Rösch Frigyes volt. Az egyesület létrejöttével városunk a hazai szervezett tűzoltás egyik első központjává vált.
Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője az interjúban hangsúlyozta: az évforduló jelentősége messze túlmutat a város határain.
- Nemcsak Sopronban, hanem az egész országban jelentős ez az esemény. Kiemelt fontosságú, hogy Sopron volt az első olyan egylet, ahol a tűzvédelemmel foglalkoztak, és tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy Sopron a magyar szervezett tűzoltóság úttörője. Hiszen ezután alakultak azok az egyesületek, amelyekből később szövetség lett, majd megalakultak a szervezett tűzoltóságok. Úgyhogy mindenképpen a magyar lakosság élet- és vagyonbiztonsága szempontjából is kiemelt jelentőségű esemény - fogalmazott a főfelügyelő.
Az ünnepélyes állománygyűlésen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Simon István alpolgármester. Sopron polgármestere a soproni közösséghez való kötődés példájaként beszélt a tűzoltóság történetéről. Felidézte Rösch Frigyes munkásságát, és megköszönte azok szolgálatát, akik nap mint nap a város biztonságáért dolgoznak.
- Nagyon büszkék vagyunk, hiszen a soproniságtudatnak egy gyönyörű szép kifejeződése, és igen, 160 éve a város szolgálatában. Köszönjük a soproni tűzoltók áldozatos és bátor munkáját a mindennapokban. Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a közelmúltban ilyen modern, minden igényt kielégítő laktanyával tudtuk szolgálni az ő munkájukat, a Rendészeti Integrált Központ megépülésével - mondta a polgármester, aki eseménymentes szolgálatot kívánt a tűzoltóknak.
A jubileumi megemlékezések a hét elején kezdődtek. Molnár Sándor tűzoltó ezredes, a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elmondta: a programsorozatban a tűzoltóság múltjához kapcsolódó helyszínek és emlékek is fontos szerepet kaptak.
- Itt, a Liszt-központ első emeletén van egy kis kiállításunk, amelyet már a héten megtekinthettek az érdeklődők. A tegnapi napon megkoszorúztuk azokat az emléktáblákat, emlékhelyeket, amelyek a soproni tűzoltóság történetéhez kapcsolódnak: Rösch Frigyes házát, a papréti tornacsarnokot és a Seltenhofer tűzoltógyárat - ismertette a kirendeltségvezető.
A pénteki állománygyűlésen az elődökre való emlékezés mellett a jelenlegi és a korábbi munkatársak köszöntésére is sor került. Felköszöntötték a kerek évfordulójukat ünneplő nyugdíjas tűzoltókat, elismeréseket, okleveleket és jutalmakat adtak át. Az ünnepségen azoknak is megköszönték a közreműködését, akik az elmúlt tíz évben segítették a soproni tűzoltóság munkáját.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520szeptember%2FDSC01521.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fdc%2F89%2Fdsc01442.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F18%2Fc0%2Fdsc01446.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fee%2Fbb%2Fdsc01448.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa5%2Fdd%2Fdsc01450.jpg)