Ezúttal Bartha Dénes egyetemi tanár tartott előadást, amely során az év élőlényeiről adott számot:
Az év élőlényeiből kiemelem majd az év fáját. 1996-ban ezt az év fája mozgalmat mi indítottuk itt el az egyetemen és büszkék vagyunk, hogy az országban a második ilyen mozgalmat indíthattuk. 1979-ben az év madara mozgalom a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásban indult útjának. Másodikként mi indítottuk az év fáját, azóta viszont nagyon sok ilyen mozgalom van, ami örvendetes: például az év vadvirága, az év gombája vagy az év ősmaradványa.
Bartha Dénes hozzátette, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek a célja, hogy az adott évben arra az élőlénnyel, illetve élettelen dologgal kapcsolatos problémára, veszélyre irányítsák a figyelmet, így abban reménykednek, hogy a figyelemfelhívás során majd az ő védelmük, megőrzésük biztosított lesz a jövőt illetően.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20250528%2520Vir%25C3%25A1gos%2520Sopron%25C3%25A9rt%2F1000023039.jpg)