| 1 perc olvasás

19. alkalommal rendezték meg a Tündérfesztivált

Idén már 19. alkalommal szervezték meg a Tündérfesztivált, amely az elmúlt években több generáció számára vált meghatározó családi programmá. A rendezvényen egykor manójelmezben és tündérszárnyakkal tipegő gyerekek közül ma már többen segítőként, résztvevőként vagy aktív közreműködőként térnek vissza.

A fesztivál hagyományos módon a tündérek és manók zenés bevonulásával vette kezdetét, majd Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Fotó: Lendvai Bence

– Közel 50 egyesület csatlakozott idén is a fesztiválunkhoz, 60 segítővel indulunk neki ennek a kétnapos rendezvénysorozatnak. Reméljük, hogy az időjárás is a kegyeibe fogad bennünket. A tűz az idei tematika, úgyhogy ennek mentén a sárkányokhoz, dinókhoz is eljutottunk. Ha esetleg olyan időjárás lenne, akkor a legfontosabb programelemeket be tudjuk vinni a Gyermek- és Ifjúsági Központba – fogalmazott.

Fotó: Lendvai Bence

A fesztivál egyik kedvelt eseménye idén is a viseletverseny, amelyre három kategóriában várták a jelentkezőket: picurka, nagyobbacska és család. Patti manó elmondta: külön öröm számukra, amikor nemcsak a gyerekek, hanem az egész család beöltözik egy közös téma szerint, hiszen a varázsvilágba néha a felnőtteknek is jól esik belépni.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek