| 2020. október. 10. | 1 perc olvasás

72 óra kompromisszum nélkül

„Segítsünk együtt!” szlogennel rendezték meg idén a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciót. A 13.alkalommal megszervezett esemény legfőbb célja, hogy a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok megtapasztalják az önzetlen segítségnyújtás örömét. A programnak Sopronban is nagy hagyományai vannak.

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez és amibe Sopron is évek óta bekapcsolódik. Az idei akció „Segítsünk együtt!” szlogenje arra hívja fel a figyelmet, hogy közösen többre vagyunk képesek és érdemes csapatot, közösséget szervezni egy jó ügyért.

A helyi esemény főszervezője, Barcza Attila, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a Deák téren köszöntötte az önkéntes programban résztvevő fiatalokat. Barcza Attila kiemelte: örömteli az a tapasztalat, hogy Sopronban a fiatalok egyre aktívabban veszik ki a részüket az önkéntes munkákból és mindig örömmel vesznek részt az ilyen jellegű és ehhez kapcsolódó feladatokban.


fotó: Griechisch Tamás

- 13.alkalommal rendezzük meg Sopronban a 72 óra kompromisszum nélkül programot. Az esemény legfőbb célja, hogy a fiatalok a szabadidejükben önkéntesen különböző szociális vagy fejlesztő városszépítő munkát végezzenek. A programnak köszönhetően számos csodálatos közös élményen vagyunk túl. A mai nap során három helyszínen, a Jerevánon, a Baross úton és a Családok Átmeneti Otthonánál végzünk önkéntes munkát. Szeretnék köszönetet mondani a programban résztvevő soproni fiataloknak, Sopron Város Önkormányzatnak, a Sopron Holding Zrt.-nek és mindenkinek, aki támogatta a program megvalósulását. – mondta Barcza Attila, az esemény főszervezője.

Az önkéntes munkát iskolai közösségi szolgálatként is végezhetik a középiskolások, de a program alapvetően azt az üzenetet hordozza, hogy az önkénteskedés nem csupán kötelezettség, hanem érték.

Sopronban az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium diákjai is részt vettek az önkéntes akcióban. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek