1989. eseményei Győr-Moson-Sopron megyében

  2019. szeptember 12. - www.sopronmedia.hu

Az 1989. eseményei Győr-Moson-Sopron megyében címmel hirdetett pályázatot a megyei önkormányzat. Ennek keretében a megyebeli eseményekről készítettek oktatási anyagot Győr-Moson-Sopron megye történelemtanárai. A beérkezett pályázatokat csütörtökön egy konferencia keretében díjazták a Liszt Központban.

Szükség van a hiteles információkra, hiszen az 1989-es határnyitás óta eltelt egy emberöltő – mondta el Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés elnöke az 1989. eseményei Győr-Moson-Sopron megyében című minikonferencián. Az esemény egy történelemtanárok számára meghirdetett pályázat zárórendezvénye volt. A pedagógusoknak a megye 1989-es eseményeit kellett egy történelemóra keretében feldolgozni. A pályázat célja az volt, hogy a diákok a tanórákon hiteles információkat tanuljanak a történelemnek ebből a szakaszából.

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: fontosak az ilyen szakmai konferenciák, hiszen azokat az eseményeket elevenítik fel és elemzik, amelyek világpolitikai szinten is nagy jelentőséggel bírnak.

fotó: Griechisch Tamás

Büszkék vagyunk Sopron történelmi múltjára és értékeire – mondta köszöntőjében Sopron Megyei Jogú Város nevében Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. Sopron történelme során 1277-ben hű volt a magyarsághoz, 1921-ben a magyar nemzethez, 1989-ben pedig a szabadsághoz, amikor a Páneurópai piknik és határáttörés alkalmával az első téglát kiverte a berlini falból és az európai történelmi események részesévé vált azzal, hogy Németország újraegyesítését elősegítette. Ez a történelmi múlt rangot jelent és kötelez – tette hozzá a képviselő. -Kötelez arra, hogy a jelenünket is úgy formáljuk, hogy arra büszkék lehessünk. Jelenleg Sopronban az utóbbi évtizedek, de az évszázad legjelentősebb fejlesztései zajlanak. Ezért jelenünkre is büszkék vagyunk egy fejlődő városban. A Páneurópai piknik és a marosvásárhelyi események 1989-es évekbeli eseményei és a mai minikonferencia is azt üzeni, hogy a történelem számunkra nem a múlt. Nekünk a történelem a jövő, mert mindaz, amit ma teszünk nagyon rövid időn belül történelemmé válik. Ezért a történelem a jelenben való cselekvés felelőssége, a felelősséggel való cselekvés. Hogy egyénenként, de közösségi emberként és közösségként is úgy végezzük a dolgunk, hogy az a fejlődést szolgálja. Tóth Éva végezetül azt kívánta, hogy ez a konferencia, amelynek Sopron örömmel adott otthont, mindezt eredményesen és sikerrel szolgálja.

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen díjazták a pályázatra beérkezett munkákat. A nyertes pályaművet eljuttatják majd a megyei általános és középiskoláiba, és a gyerekek meghallgathatják majd, hogy melyek voltak a megyében 1989 legfontosabb eseményei. A csütörtöki konferencián részt vett a Maros megyei delegáció is, és a közeljövőben Marosvásárhelyen is megrendeznek egy hasonló eseményt.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...