Ismét megnyílt a XXV. Országos Érembiennále díjazott művészeinek kiállítása. 1977 óta rendezik meg Sopronban az érembiennálét, ekkor ünnepelték a szabad királyi várossá nyilvánítás 700. évfordulóját.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Az eseméneny részt vett Stöckert Tamás önkormányzati képviselő, aki köszöntötte az eseményen megjelent érdeklődőket és művészeket is. A kiállításon változatos technikákkal készült alkotásokat tekinthet meg a közönség.
40 művész 116 műve látható, ezen kívül a Nagy Biennálé díjazottja, Szabó Virág 86 érme. A díjazottak névsora jelentősen megváltozott, tehát szerencsére új generáció jelentkezett. A kiállításon sokféle anyaggal dolgoztak a résztvevők, ami miatt rendkívül sokszínű lett a tárlat.
-fejtette ki Nemes András művészettörténész.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Az esemény nagy sikernek örvend minden évben nemcsak az érdeklődők, hanem a művészek körében is, hiszen a tárlaton az alkotók bemutathatják sokoldalúságukat is.
Én szobrászként vagyok jelen ezen az eseményen, viszont az éremművészet egy nagyon fontos szegmense a plasztikai világnak számomra. Elsősorban nagy léptékű munkákat hozok létre, ugyanakkor az éremművészet egy olyan intim, méretét és műfaját tekintve sajátos határterület, ahová mindig megnyugtató visszatérni.
-mondta el Erős Apolka díjazott.
Fotó: Horváth Ádám Bence
A tárlat október 19-ig tekinthető meg a Lábasházban péntek, szombat, vasárnap 10.00 és 14.00 óra között.