A soproni csapat a Soproni Ifjúsági és Média Klub tagjaiból állt össze, a 40 fős csapat 9 helyi iskolát képviselt. A vetélkedőn sportos, művészeti, zenés, táncos és számos kreatív kihívás szerepelt, ahol a diákok nem váltóversenyben, hanem tényleg 24 órán keresztül, folyamatosan játszottak.
Ez a vetélkedő nem csak a szórakozásról szól: a diákok maguk építik fel a csapat működésének rendszerét, számos olyan készségüket fejleszthetik, amelyek a későbbi életükben hasznosak lehetnek, pl, a felelősségvállalást, precizitást, önkifejezést, nyilvános beszédet, kitartást.
A soproni csapat idén, bár sok nehézséggel (váratlan betegségekkel, sérülésekkel) küzdött a felkészülés alatt, óriási energiákkal vett részt a játékban, és végül a 4. helyezést szerezte meg (egyetlen nem győri csapatként).
A csapatot szurkolók is elkísérték, a klub fiatalabb évfolyamainak tagjai mellett szülők, barátok, rokonok, így több mint százan képviselhették városunkat a győri Egyetemi csarnokban. Sőt, a vetélkedő korábbi, soproni játékosai közül is feltűntek néhányan a lelátón, hiszen a covid előtt már többször vett részt soproni csapat a győri játékon.
Sopronban utoljára ilyen rendezvény 2010-ben volt, de Győrben jövőre is várják a soproni csapatot. A diákok pedig lelkesen várják az újabb vetélkedőt, hiszen, ahogy többen elmondták, ez életük egyik legnagyobb élménye volt!