Mihályi Ervin az egyesület elnöke üdvözölte a vendégeket, a szép számmal egybegyűlt tagságot. Elmondta a tagság létszáma folyamatosan változik, jelenleg 126 taggal működnek. Az egyesület célja mindig is a tagság életének a szebbé és jobbá tétele volt, vagy éppen kegyeleti okokból való segítségnyújtás. Az egyesület folyamatosan bővül a rendőrség, tűzoltóság, honvédség vagy a büntetés-végrehajtásban dolgozókkal és családtagjaival. Sok közös program, és gyönyörű élmény köti össze őket, például Szent László napját mindig megünneplik, hiszen a katonák és határőrök védőszentje is.
A határőrség megszűnése a tagság számára nehezen gyógyuló seb, de a feladat továbbra is a határőrtársak, a határőrség és az egykori bajtársak emlékének az ápolása.
Az elnök köszönetet mondott a szervezetek és cégek folyamatos támogatásáért.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9f%2F4a%2Fhataror-tom-1680_7ott.jpg)
Az ünnepségen gyertyát gyújtottak az elhunyt társak emlékéért, valamint sor került az alapító tagok köszöntésére és több előléptetés átadására is.
A programon Dr. Simon István alpolgármester is jelen volt, aki gratulált a negyed évszázados egyesületnek, alapítótagoknak és kitüntetetteknek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc4%2F3e%2Fhataror-tom-1718_y29d.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2F58%2Fhataror-tom-1652_p_u1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe0%2F91%2Fhataror-tom-1659_dnzg.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2d%2Fb2%2Fhataror-tom-1664_7joj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F39%2F79%2Fhataror-tom-1667_p93m.jpg)