| 2021. szeptember. 23. | 7 perc olvasás

2600 milliárd forintra nőtt a családok támogatására szánt költségvetési források összege

Megkezdődött a Budapesti Demográfiai Csúcs, amely 2015 óta minden második évben az a fórum, ahol politikusok, egyházi vezetők, szakértők, a média, a vállalati szektor és a tudomány képviselői megvitatják a legfontosabb, családokat érintő aktuális kérdéseket. Európa egyik legsúlyosabb kihívása a demográfiai válság. 2020-ban egyetlen egy európai országban sem érte el a születések száma a népességszám fenntartásához szükséges szintet. Magyarországon az elmúlt tíz évben fordulat történt, és ez a világviszonylatban is kimagasló családtámogatási rendszernek is köszönhető.

Az egy nőre eső gyermekek száma az Európai Unió egyik tagállamában sem éri el a népesség fenntartásához szükséges kettes szintet – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adataiból.

A termékenységi arányszám a visegrádi országok közül a legnagyobb mértékben Magyarországon nőtt 2010 óta: 1,25-ról 1,55-ra. Csehországban 1,51-ról 1,71-ra. Szlovákia 1,43-ról 1,54-ra javította mutatóját, míg Lengyelországban csak kismértékű növekedés volt tapasztalható: 1,41-ról 1,46-ra.

Ezzel a magyar adatok meghaladják az uniós átlagot, de még a javulás ellenére is a fenntartható szint alatt van.

Nyugat-Európában a bevándorlás miatt a csökkenő születésszám ellenére is növekedett a lakosságszám.

A magyar kormány álláspontja ezzel szöges ellentétben áll. A kormányzás egyik alappillére, hogy a demográfiai problémákat a tömeges bevándorlás helyett a családok támogatásával kell megoldani, és ehhez számos családpolitikai intézkedés született.

Az Európai Uniónak nincs központi családpolitikája, a tagállamok nemzeti szinten kezelik a demográfiai folyamatokat saját kulturális és pénzügyi lehetőségeik függvényében, amely szintén magyarázhatja a politikai támadásokat.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért 2019-ben a népesedési világnap alkalmából felállított egy rangsort, amelyben az EU tagállamainak, valamint további 17 európai országnak a családpolitikáját hasonlítja össze 12 intézkedéstípus alapján. Az európai családpolitikai rangsorban Magyarország Franciaországgal együtt holtversenyben a rangsor élén áll, a lehetséges 12 pontból ez a két ország 10,5 pontot gyűjtött be. A szülési szabadság hosszát, a gyermekgondozási támogatások meglétét vagy az adórendszerben elérhető kedvezményeket vették figyelembe.

A családok támogatására szánt költségvetési források összege 2010-ben 960 milliárd volt, amely idén 2600 milliárd forintra nőtt. Ez nagyjából a GDP 5 százaléka, amellyel Magyarország európai éllovasnak számít. A támogatások azt célozzák, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.

A családtámogatások legfontosabb elemei:

Családi pótlék
Magyarországon a családi pótlék alanyi jogon jár a gyermek 18 éves koráig. Ha felsőoktatási intézmény hallgatója, akkor 20 éves koráig, fogyatékkal élő gyermek esetén pedig akár 23 éves koráig. Összege gyerekenként a 12 200 és a 25 900 forint közötti sávban mozog, az előbbi kétszülős családban az egyetlen gyermek után járó összeg, az utóbbi pedig egyszülős családban a tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermek utáni járandóság.

Csecsemőgondozási díj (csed)
24 hétig jár, összege az igénylést megelőző jövedelem 70 százaléka.

Gyermekgondozási díj (gyed)
A gyerek kétéves koráig jár. Összege a jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka, gyermekenként maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, ami havi bruttó 234 ezer forint jelenleg. A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a maximális érték havi bruttó 280 ezer forint lehet, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik.

Gyes extra
A gyermekgondozási díj a csecsemőgondozási díj lejártát követő naptól a gyermek kétéves koráig jár, akkor is, ha a szülő dolgozik, és akkor is, ha a gyermeknek testvére születik.

Gyermekek otthongondozási díja (gyod)
A gyermekek otthongondozási díjának havi összege bruttó 147 315 forint, amely a minimálbér-emeléssel 180 ezer forintra ugorhat. Több otthon gondozott gyermek esetén az alapösszeg másfélszerese, bruttó 220 975 forint.

Gyermekgondozást segítő ellátás (gyes)
Alanyi jogon járó, havi pénzbeli támogatás a gyermeket saját háztartásában nevelő szülő részére, a gyermek születésétól a 3. életévének betöltéséig. Összege a mindenkori nyugdíjminimum, 28 500 forint gyermekenként. A gyermek 6 hónapos korától a szülő időkorlátozás nélkül dolgozhat a folyósítás mellett. Felsőoktatási hallgatók kaphatnak úgynevezett diplomás gyermekgondozási díjat.

Anyasági támogatás
Minden gyerek után alanyi jogon járó egyszeri támogatási forma, amelynek összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (28 500 forint) 225 százaléka, ikergyermekek esetén 300 százaléka.

Apaszabadság
Az apák által igénybe vehető fizetett szabadság egy gyermek születése esetén 5, ikergyermekek esetén 7 munkanap.

Ingyenes tankönyv
Idén már 1,2 millió tanulónak nem kellett fizetnie a tankönyvekért. A költségvetés 13 milliárd forintot különített el erre a célra 2020-ban.

Babakötvény
Az egyik legnépszerűbb és egyben legjobb kamatozású lakossági állampapír az infláció feletti 3 százalékpontos kamatprémiumával. Minden magyar állampolgárságú gyerek után jár 42 500 forint életkezdési támogatás. Évente a befizetett összeg 10 százalékát, maximum hatezer forintot hozzátesz az állam a gyermek 18 éves koráig.

Nagycsaládosok autóvásárlási programja
Több ezer nagycsaládoson segített a 2019-ben indult program, amely 2022-ben fut ki. A támogatás az új hétszemélyes autó teljes vételárának a fele, de maximum 2,5 millió forint lehet.

Diákhitel – Diákhitel Plusz
A Diákhitel Központ júniusban döntött arról, hogy kamatmentes marad az önköltségi képzési díj fedezésére felvehető Diákhitel 2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel 2. A szabadfelhasználású hitel rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető. A kormány 2018-ban döntött úgy, hogy elengedi a tartozás felét, valamint a teljes összeget a második, illetve a harmadik gyermek születése után.

Otthonteremtési kedvezmény (csok)
A kormány 2015 nyarán indította el a családi otthonteremtési kedvezményt, amely új lakás vásárlásához vagy építéséhez, valamint használt lakás vásárlásához vagy bővítéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. A kedvezmény igénybevételének feltétele legalább egy meglévő vagy vállalt gyermek. A kedvezmény maximális összege 2020-ban új lakás vásárlása vagy építése esetén: egy gyermek után 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, három gyermeknél 10 millió forint. A kedvezmény maximális összege használt lakás vásárlása, bővítése esetén gyerekenként: 600 ezer, 1,43 millió, illetve 2,2 millió. Négy vagy annál több gyermek esetén 2,75 millió forint.

Otthonteremtési hitel
A vissza nem térítendő támogatás mellett kamattámogatott hitel is felvehető. Kétgyermekesek 10 millió forintot, a három vagy annál több gyereket nevelők 15 millió forintot igényelhetnek. A második gyermek születése után az állam jóváír egymillió forintot, a harmadik gyermeknél négymilliót, majd a további gyermekek esetében egy-egy millió forintot. 2020 végéig 155 milliárd forintnyi kérelmet nyújtottak be, és a családok átlagosan 8,6 millió forintot igényeltek.

Illetékkedvezmény
Lakásvásásnál 15 millió forintos vételárig 50 százalékos vagyonszerzési illetékkedvezményre jogosultak a 35 év alattiak, függetlenül attól, hogy házasok-e vagy sem. Életkortól és vételártól függetlenül kérhető 12 hónapos kamatmentes részletfizetés az illetékre. Csokkal vásárolt ingatlan esetében egyáltalán nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni sem az új, sem a használt lakások után.

Otthonfelújítási támogatás
A gyermeket nevelő családok a felújítás költségeinek felére, maximum hárommillió forint állami támogatásra jogosultak 2022. december 31-ig.

Babaváró támogatás
2019-ben vezették be a kormány eddigi talán legnépszerűbb családtámogatási formáját. 2022-ig három éven át  minden fiatal házaspár, ahol a nő 18 és 40 év közötti, maximum 10 millió kamatmentes, szabad felhasználású kölcsönt igényelhet. Az első gyermek születésekor három évig szünetel a törlesztés, a második gyermeknél az összeg 30 százalékát, a harmadik gyermek születésekor pedig a teljes fennmaradó összeget elengedik. A hitel népszerűségét mutatja, hogy az összes kihelyezett banki hitel közel harmadát adta a babaváró 2020-ban, és a teljes lakossági hitelállomány közel 15 százalékát teszi ki.

Családi adókedvezmény
A kormány első intézkedései között szerepelt az adórendszer átalakítása. Az szja-kulcsok csökkentése mellett prioritás volt, hogy a gyermekes családok kevesebb adót fizessenek. 2010 óta folyamatosan nőttek a kedvezmények is. A családi adókedvezményt az adóalapból vonják le, és az eltartott gyerekek számának emelkedésével arányosan több kedvezmény jár. Egy gyerek után nettó 10 000 forinttal, három gyermek után pedig gyerekenként 33 000 forinttal nő, amennyiben megfelelően magas az adóalap.

Szja-mentesség
2020 óta nem kell fizetniük jövedelemadót a négy- vagy többgyermekes anyáknak. A kedvezmény a vér szerinti és az örökbe fogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár. Az intézkedés mintegy 46 ezer édesanyát érintett 2020-ban. A mentesség nem zárja ki más családi kedvezmények igénybevételét.

Szja-visszatérítés
Jövőre a munkaviszonyban lévők mellett a gyermeket nevelő kisvállalkozók is visszakaphatják az idén befizetett személyi jövedelemadójuk egy részét, amennyiben 5,5 százalékot meghaladó lesz az idei gazdasági növekedés. Az adóvisszatérítés a 2021-es átlagkereset szintjéig jár majd. Az egy gyereket nevelők akár 1,3 millió forintot is kaphatnak, és a becslések szerint összesen 600 milliárd forint kerül a háztartásokhoz.

25 évesek adókedvezménye
2022. január elsejével felmentést kap a személyi jövedelemadó megfizetése alól minden 25 év alatti fiatal a bruttó átlagkereset KSH által előző év júliusában megállapított mértékéig. Az intézkedés több mint negyedmillió bejelentett állással rendelkező fiatalt érint, akiknek a nettó bére így több mint tíz százalékkal emelkedhet.

Első házasok kedvezménye
Minden házaspárnak jár a házasságkötést követő hónaptól két éven át havi nettó 5000 forint, éves szinten egy párnak így 120 000 forint adókedvezmény jár. Fontos, hogy ez nem jár automatikusan, hanem nyilatkozni kell év közben az adóelőleg megállapításánál, vagy fel kell tüntetni az éves adóbevallásban, amiről sokan megfeledkeznek.

Borítókép forrássa: Pixabay

 

Legnépszerűbb cikkek