1241. április 11-én ugyan nem vertük meg a mongol sereget Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást, mint ahogy azt tanultuk, és súlyos veszteségekkel vonultak vissza. 

Ezt követően 1285-ben Nogaj kán, az addigi legerősebb seregével - az Aranyhordával
- indult a magyarok ellen (ez a 2. tatárjárás). A magyarok Pestnél, a IV. Lászlóhoz csatlakozott kunokkal szétverték a nagy túlerővel rendelkező mongol sereget, Torockónál pedig a Székelyek segítségével mértünk végzetes csapást a tatárokra, és az utolsó túlélő mongolt is kiűztük az országból, de még előtte Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is elzavarta őket.  

Míg az első tatárjárásban hősies ellenállásunkkal mentettük meg Európát a verhetetlennek hitt világverő tatároktól, addig a második tatárjárásban rájuk mért csapással készítettük elő a tatár világbirodalom hanyatlását.

Borítókép: illusztráció; Forrás: Wikipédia