Lackner Kristófra emlékezett a város

Sopron Megyei Jogú Város 2010-ben hagyományteremtő szándékkal tartott első alkalommal megemlékező ünnepséget Lackner Kristóf tiszteletére, amelyet azóta is minden esztendőben megrendeznek, ezzel is tisztelegve az egykori polgármester munkássága előtt.

Lackner Kristóf 1571. november 19-én született Sopronban. A városbíró, jogtudós, ötvös és író , aki a Soproni Tudós Társaság alapítója is volt, összesen 11 évig volt Sopron polgármestere, ami mellett többször volt városunk országgyűlési követe is. Munkássága alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül városunk és ezáltal is válthatott városunk Magyarország egyik ékszerdobozává.

Az idei esztendőben a megemlékező ünnepségen Barcza Attila, Sopron tanácsnoka mondta el ünnepi gondolatait és idézte fel Lackner Kristóf életútját és munkásságát. Kiemelte Lackner Kristóf vívmányai és tettei a mai napig is példaértékűek és iránymutatóak minden soproni számára. 

Az ünnepi eseményen Savanyú Gergely, a Soproni Petőfi Színház színművésze olvasta fel Lackner Kristóf egykori szavait és intelmeit, amelyek a mai napig is követendő iránymutatást adnak a városszeretetről és a folyamatos fejlődés megteremtéséről. 

Ezt követően Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere és Barcza Attila tanácsnok közösen helyezték el a város nevében az emlékezés koszorúját Sopron egykori polgármesterének a szobránál, majd néma főhajtással tisztelegtek Lackner Kristóf emlékműve előtt. 

Sopron polgárai és diákjai babérkoszorúk és pálmaág elhelyezésével tisztelegtek Sopron egyik legillusztrisabb személyiségének munkássága előtt. Az ünneplőket forró teával, sült gesztenyével és egyéb falatokkal vendégelt meg az önkormányzat a megemlékezés után. 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek